Csak a bringa! Csak, az számít

Új #karigerikerékpáros-útvonalak jönnek létre Kispesten

    Új kerékpáros-útvonalak jönnek létre Kispesten, a kivitelezés már elkezdődött – közölte a Budapesti Közlekedési Központ szerdán az MTI-vel.

    Azt írták, a beruházásnak köszönhetően Kispest belső részeiből akár 10-15 perc alatt is elérhetőek lesznek a forgalmasabb úti célok, ahol új kerékpártámaszokat is elhelyeznek. A szomszédos kerületeket, valamint a belváros felé vezető, már meglévő útvonalakat könnyebben lehet megközelíteni. A kerékpározás és a közösségi közlekedés közti szorosabb kapcsolatot az Üllői út mentén tervezett B+R kerékpártárolók is segítik.


    A munkálatok ősszel fejeződnek be, és a projektnek szemléletformáló és népszerűsítő programok is részei lesznek. A BKK fel kívánja hívni a figyelmet a fejlesztések előnyeire, a kerékpárral való közlekedéssel kapcsolatos tudnivalókra, valamint el akarja oszlatni a városi kerékpározással kapcsolatos tévhiteket.


    A BKK azt is közölte, hogy a XIX. kerületi beruházás egy nagyobb fejlesztési program része. A kivitelezés a XV. és a XX. kerületben már tart – írták.


    Felidézték, hogy az Európai Unió támogatásával a Versenyképes Közép-Magyarország Operatív Program (VEKOP) keretében összesen bruttó 8,22 milliárd forint jut arra, hogy kerékpárosbaráttá alakítsák a fővárosi úthálózat bizonyos részeit. A BKK Kispesten ebből a keretből bruttó 871 millió forintot használhat fel.


    A társaság múlt csütörtöki közleményében tudatta, hogy az előreláthatólag nyáron kezdődő beruházásnak köszönhetően további fővárosi kerületekben is javulhatnak a kerékpáros- és gyalogosközlekedés feltételei.