Csomós (TK) Mixiék rommá törték a Skodát és kiestek, így Velenczei vált elsőszámú bajnokesélyessé a zárófutam első napján

fotó Kristóf Szűcs

Az összetettben élen álló Csomós (Totálkár) Miklós, Nagy Attila páros kiesése után Velenczei Ádám vált elsőszámú esélyessé az abszolút bajnoki címre a szerencsi központtal zajló Zemplén-rali, a HUMDA országos ralibajnokság zárófutamának első, szombati napja végén.

Csomósék az első két gyorsasági szakaszon taktikusan versenyezve a második helyen álltak, aztán a harmadik etapon lesodródtak az útról, autójuk pedig annyira összetört, hogy fel kellett adniuk a viadalt.

Az addig élen álló Velenczei Ádám – ezúttal Bán Viktor navigátorral az oldalán – másodikként végzett a harmadik gyorsaságin, s így összetettben is a második pozícióba csúszott vissza, Csomósék búcsúja miatt viszont a bajnoki cím esélyeseként folytathatta a küzdelmet.

A vezetést a harmadik szakaszon leggyorsabbnak bizonyuló négyszeres abszolút magyar bajnok Hadik András és navigátora, Juhász István vette át, ők a nap hátralévő részében aztán további két gyorsaságit is megnyertek, így a vasárnapi folytatást az élről várják.

A bajnoki címre még ugyancsak esélyes Német Gábor, Németh Gergely duó szombaton két szakaszt nyert, ezzel az összetettben a harmadik helyet foglalják el, csaknem 22 másodperccel elmaradva a második Velenczeiéktől.

A mezőny jelentős része kapott szombaton időbüntetést lassítók elhibázása miatt, így például Hadikék 10, Velenczeiék és Németék idejéhez 20-20 másodpercet tettek hozzá.

A Zemplén-ralin vasárnap további nyolc gyorsasági szakaszra kerül sor, a végeredmény és a bajnoki cím sorsa pedig így több mint 160 versenykilométer után válik majd ismertté.

Zemplén-rali, állás az első nap (9 gyorsasági szakasz) után (a dobogósok):

1. Hadik András, Juhász István (Ford Fiesta R5) 45:42.6 perc
2. Velenczei Ádám, Bán Viktor (Skoda Fabia R5) 12 másodperc hátrány
3. Német Gábor, Németh Gergely (Skoda Fabia RS Rally2) 33.8 mp h.

Fotó: Szűcs Miklós

Kapcsolódó podcastok a PodCars és a Begurulva youtube, valamint videa csatornákon!