David Schumacher is Keszthelyi Vivien ellenfelei között a Forma-3-ban

A korábbi Forma-1-es pilóta Ralf Schumacher fia, David is leadta nevezését abba a Forma-3-as ázsiai versenysorozatba, amelyben Keszthelyi Vivien is rajthoz áll.

    A két fiatal pilóta több mint egy éve alkot egy párt a civil életben, s a Pinnacle Motorsport keddi közlése szerint a 17 éves David Schumacher lesz az egyik versenyzőjük az F3-as sorozatban.
    

Keszthelyi menedzsmentje múlt szerdán közölte, hogy a 18 éves versenyző a BlackArts Racing istálló színeiben indul el a megméretésen, s ezzel ő lesz az első magyar nő, illetve a hazai autósport történetében a legfiatalabb, aki egy teljes szezon keretein belül eljut a nemzetközi Forma-3-as kategóriáig.
    

Keszthelyi Vivienről novemberben derült ki, hogy a neve szerepel az idén induló W Series elnevezésű új gyorsasági női autóverseny-sorozat szűkített nevezési listáján. Az indulókat később jelentik be, harminc országból több mint százan jelentkeztek, közülük első körben 55-nek maradt esélye a részvételre.
    

A Nemzetközi Automobil Szövetség (FIA) által is hitelesített ázsiai F3-as bajnokság naptárában kilenc verseny szerepel, az első öt helyen végző pilóta pedig szuperlicenc pontokkal fog gazdagodni. Az első három versenyt pénteken és szombaton Thaiföldön, Buriramban rendezik, ahol Keszthelyinek a versenyt megelőző két napon lesz először alkalma arra, hogy teszteljen a BlackArts Racing által biztosított versenyautóval.

http://egyszermarlattamautot.hu/2019/01/02/keszthelyi-vivien-lesz-az-elso-magyar-noi-pilota-a-forma-3-ban/