Egy éve nincs felelőse az 5 áldozatot követelő ralibalesetnek!

Éppen egy esztendeje történt, hogy négyen a helyszínen meghaltak és többen megsérültek, amikor az Esztergom-Nyerges Ralin egy jármű lesodródott az útról és a tiltott helyen, egy kőkerítés előtt álló nézők közé hajtott.
Az Országos Mentőszolgálat Főigazgatósága akkor arról tájékoztatta az MTI-t, hogy négy ember életét már nem lehetett megmenteni, egy gyermeket életveszélyes állapotban, mentőhelikopterrel szállítottak kórházba.
Két nappal a tragikus baleset után az életveszélyesen sérült gyermek a kórházban életét vesztette, így ötre emelkedett a ralibaleset halálos áldozatainak száma.
Az MNASZ azt hazudta, a hatóságokkal együttműködve vizsgálja a tragikus baleset körülményeit.
„Csatlakozz a belső körhöz!” – összesen ennyit sikerült egy esztendő alatt „elintéznie/elérnie” a Magyar NERzeti Autósport Szövetségnek…
Azóta csak hallgatás és terelés van az ügyben!
Sem a rendezők, sem a pilóta, sem a tapasztalatlan sofőr engedélyét kiadó személy, sem a szövetség illetékesei nem vállalnak semmilyen felelősséget!
Lehet, az elévülésre várnak és nem érdekli őket a tragédiában érintettek, illetve az áldozatok hozzátartozóinak sorsa?!

Korábbi kapcsolódó híreink:
- Több ember meghalt az Esztergom-Nyerges raliversenyen a Lábatlan és Bajót közötti gyorsaságin történt balesetben
- https://rtl.hu/hirado/2024/03/24/baleset-dunantuli-rally-verseny-halalos-aldozatok-video
- Az MNASZ a hatóságokkal együttműködve vizsgálja a tragikus baleset körülményeit
- Segítségért ordít a Komárom-Esztergom Vármegyei Rendőrkapitányság