Egyelőre marad a zöld rendszámos gépjárművek ingyenes parkolása Budapesten, de vajon meddig?

Mint ismeretes, már korábban is megjelent a sajtóban, hogy a Fővárosi Önkormányzat fontolgatja a zöld rendszámos gépjárművek ingyenes parkolásának felülvizsgálatát, melyre végül a koronavírus-járvány miatt nem került sor. Tehát a korábbi, illetve a jelenlegi értesülések sem voltak alaptalanok.



Szeretnénk felhívni a figyelmet, hogy Fővárosi Önkormányzat jelenleg is rendelkezik azzal az eszköztárral, amivel módosíthat az ingyenes parkolásra jogosult gépjárművek körén, ahogyan néhány vidéki városban is láthattuk (például: Miskolc, Pécs, Szolnok)

Örvendetes a Fővárosi Önkormányzat válasza, miszerint a tisztán elektromos meghajtású gépjárművek ingyenes parkolása  nincs veszélyben, viszont  a konnektorról tölthető hibridek (plug-in hibridek) sorsa már nem ilyen egyértelmű.  Hiányoljuk továbbá a Fővárosi Önkormányzat részéről, a kiszámíthatósági garanciákra vonatkozó dátummegjelölést.

Szervezetünk készségesen áll a Fővárosi Önkormányzat illetékes munkacsoportjának rendelkezésére, egy kiszámítható, a jelenlegi és jövőbeli eleketromobilitásban résztvevő honfitársaink érdekeit is figyelembe vevő módosítás kidolgozásában.

Marsi Norbert
elnök
    Kiadó: Magyar Elektromobilitási és Technológiai Egyesület
MTI – OS