Együttműködési szövetségre lépett a Toyota és a Mazda

A megállapodás a tényleges együttműködés kezdetét jelzi, amelynek célja, hogy a két cég újfajta értéket hozzon létre a jövő közlekedésében és fenntartható növekedést érjen el

Együttműködési megállapodást kötött a Toyota és a Mazda: a két fél üzleti és egymás részvényeinek megvásárlását jelentő szövetségének célja, hogy tovább erősítsék meglévő partnerségüket. A múlt pénteki megegyezés a két cég között két éve folyó, jól előkészített együttműködő egyeztetések pozitív eredményeinek lenyomata és mérföldkő a még szorosabb és gyorsabb ütemben haladó partneri viszony fenntartásának folyamatában.

A két cég az alábbiakban egyezett meg kifejezetten: vegyesvállalatot alapítanak, amely az Egyesült Államokban fog járműveket gyártani; közösen fejlesztenek technológiát az elektromos járművekhez; közösen fejlesztenek technológiát az autók kommunikációs képességeire; együttműködnek a fejlett biztonsági megoldások terén, illetve kiterjesztik a beszállított termékek gyártását.

Továbbá, a hosszú távú együttműködésük fejlesztése és megerősítése céljából, a Toyota és a Mazda megállapodott egy részvénycserés együttműködésben, amely megőrzi a két cég függetlenségét és önállóságát. Az egyezség szerint a Toyota egy harmadik félen keresztül jegyezni és vásárolni fogja a Mazda által újonnan kibocsájtott részvényeket, míg a Mazda azonos értékben, szintén harmadik félen keresztül fog a Toyota által kibocsájtott saját részvényt jegyezni és venni, így a két cég által kölcsönösen felvásárolt részvények értéke azonos lesz.

A megegyezés aláírása alkalmából a Toyota elnöke, Akio Toyoda a következőket nyilatkozta:
„A Mazdával való együttműködésünk legnagyobb eredménye, hogy egy olyan új partnert találtunk, amely valóban szereti az autókat. Sőt, a szövetség a Toyota versenyszellemét is fellobbantotta, megerősítve azon érzésünket, miszerint nem szeretnénk, ha a Mazda legyőzne minket. Ez egy olyan partnerség, amiben az autók iránt szenvedélyt érzők azon fognak együtt dolgozni, hogy egyre jobb kocsikat gyártsanak. Egyúttal azon vágyunkat is beteljesülni látjuk, amely szerint ne hagyjuk, hogy az autókból árucikkek legyenek.”

A Mazda képviseletében az elnök-vezérigazgató, Masamichi Kogai a következőket mondta: „Semmi sem okozna nagyobb örömet, mint ha ezzel a szövetséggel lendületet tudnánk adni az autóiparnak, és ha ez a két versenyszellem, egymást ösztönözve, több autó rajongót tudna teremteni, innovációk létrehozásával, a fiatal tehetségek és a vezetők támogatásával.”

Az autóipar egyre növekvő kihívások elé néz, közte az új autókra vonatkozó, egyre szigorúbb környezeti és biztonsági szabályozásokkal, a más iparágakból érkező versenytársakkal és a mobilitáshoz kapcsolódó üzleti környezet egyre sokszínűbbé válásával. Az iparág jövőjét szem előtt tartva, egyéni erősségeikre építve, hogy továbbfejlesszék a technológiákat és megerősítsék üzleti alapjaikat, a Toyota és a Mazda szeretné mélyíteni együttműködését és fenntartható növekedést elérni a partnerségen keresztül, hogy szembenézhessenek és legyőzhessék ezeket a sürgető kihívásokat.

2015. május 13-án a Toyota és a Mazda megállapodott, hogy kölcsönösen előnyös partnerséget építenek ki egymás erőforrásaira építve, kiegészítve a két márka termékeit és műszaki megoldásait azzal a közös céllal, hogy még vonzóbb autókat gyártsanak. Azóta mindkét cég számos területet vizsgált meg közösen egy egyenrangú és hosszú távon kedvező kapcsolat kialakításának elvére építve.

Közép- és hosszú távon a két cég olyan kedvező kapcsolatot épít, amely tiszteletben tartja a két fél függetlenségét egy önállóságát, és a megállapodott közös projektek sikerén dolgozik. Azzal a céllal, hogy újfajta értéket teremtsenek a jövő közlekedésében, hosszú távú partnerekként felgyorsítják a kétoldalú együttműködéseket és az ügyféligények meghaladásával hozzájárulnak a fenntartható társadalom fejlődéséhez.

Az üzleti szövetség részletei

  1. Az USA-ban járműveket gyártó vegyesvállalat alapítása

Az új szövetség részeként a Toyota és a Mazda megállapodtak, hogy azonos alapítói hozzájárulással, vegyes tulajdonú gyárat hoznak létre az Egyesült Államokban. Az üzem tervezett gyártókapacitása megközelítőleg 300.000 darab lenne évente. Az illetékes kormányzati hatóságok jóváhagyásaitól és engedélyeitől függően a két cég azzal a céllal fogja a terveket vizsgálni, hogy az új gyár működése 2021-ben megkezdődhessen. Az üzem hozzávetőlegesen és összesen 1,6 milliárd USD befektetést igényel és legfeljebb 4000 új munkahelyet teremt majd. A termékek és műszaki megoldások terén való, eddig is gyümölcsöző együttműködésen túl a Toyota és a Mazda ezzel a gyártási együttműködéssel szándékoznak növelni a gyártást érintő versenyképességeiket.

Az új gyárban a Mazda cross-over modelleket tervez gyártani, amelyeket újonnan vezetne be az észak-amerikai piacra, míg a Toyota Corolla modelleket gyártana ugyanerre a piacra.

Azzal, hogy az USA-ban gyárt autókat, a Mazda célja, hogy Észak-Amerikában növelje gyártói hálózatát, hogy gyorsabban reagálhasson a különböző régiók és modellek terén jelentkező ügyféligényekre.

Az egyesült államokbeli gyártókapacitása növelésével a Toyota, reagálva a növekvő észak-amerikai piacra, még inkább fokozná a régióhoz közeli menedzsmentet. A Toyota a mexikói Guanajuato-ban épülő, új gyárában a Corolla helyett Tacoma modelleket tervezi gyártani, a befektetési és munkahelyteremtési tervekre ugyanakkor a változás nincs számottevő hatással.

2. Elektromos járművekhez szükséges technológia közös fejlesztése

Az elektromos járművek iránt világszerte egyre növekvő igények és elvárások miatt a Toyota és a Mazda közösen vizsgálják meg a versenyképes elektromos járművek műszaki alapjainak fejlesztési lehetőségeit, aktívan és szabadon kicserélve szaktudásukat. Ezek a technológiák hozzájárulnak ahhoz, hogy a két cég minden országban gyorsan alkalmazkodjon a piaci és a szabályozói környezethez. Az együttműködés részleteit a cégek a közös munka folyamán fogják meghatározni.

3. Kommunikációs eszközök és fejlett biztonsági megoldások közös fejlesztése

A Toyota és a Mazda közösen fog dolgozni azon, hogy olyan multimédiás infotainment megoldásokat fejlesszenek, amelyek felkészülnek az autón belüli IT növekvő fontosságára és az ügyfelek növekvő online igényeire. Sőt, a két cég közösen fejleszti majd a Toyota járművek közötti (V2V) és jármű-infrastruktúra közötti (V2I) technológiáit, azzal a végső céllal, hogy megvalósuljon a balesetektől mentes közlekedés.

4. Beszállított termékek kiterjesztése

A Mazda jelenleg egy kompakt szedánt szállít be a Toyota részére Észak-Amerikában. Ezt kiterjesztve, a Toyota egy kompakt „kétboxos” kisteherautót szállít majd a Mazda részére Japánba. Ezen felül, a két cég további lehetőségeket keres majd egyéb beszállított modellek terén való globális együttműködésre.

A részvénycserés együttműködés részletei

A megállapodás alapján a cégek azon dolgoznak majd, hogy fejlesszék a partnerséget, és a lehető leginkább kihasználják az üzleti szövetségben rejlő szinergiákat, így az alábbi módon jegyzik egymás részvényeit:

A Toyota, harmadik félen keresztül, 31 928 500 újonnan kibocsátott Mazda törzsrészvényt vásárol, a tőkeemelés utáni 5,05% arányban, összesen 50 milliárd jen értékben.

A Mazda ugyanekkora értékben, szintén harmadik félen keresztül, a Toyota saját részvényeiből 0,25% arányban vásárol értékpapírokat.

A két cég a részvénycseréből származó bevételeket az amerikai gyár alapítási költségeire fordítja majd.

Mindkét cég szándékában áll a részvények terén való együttműködést, az üzleti együttműködés fejlődésével párhuzamosan, tovább mélyíteni.

Menetrend

1) A megállapodás aláírása: 2017. augusztus 4.

2) A részvénycsere tervezett időpontja (fizetési határidő): 2017. október 2.