• Egyéb

Eladták az első Lexus szuperjachtot

Megkezdődött a Lexus LY 650 gyártása, a luxusjacht első példányát már el is adta az azt építő Marquis-Larson csoport.

Alig egy hónappal azután, hogy a Lexus bemutatta a sorozatgyártásra szánt LY 650 luxusjachtot, máris lendületet vett a projekt: a vízi jármű fejlesztésére és gyártására létrehozott cég, a  Marquis-Larson Boat Group és a Toyota Motor Corporation vegyesvállalata eladta a 65 láb (19,8 méter) hosszú jacht első példányát, amelyet előreláthatólag 2019 második felében vízre is bocsátanak. A vételárat és a pontos felszereltséget nem hozta nyilvánosságra az építő.

A jacht nem csak szó szerint, de átvitt értelemben is nagy hullámokat vert a hajózás világában, amikor a Lexus szeptember elején bejelentette, hogy 2017-es jacht-tanulmányával szerzett tapasztalatokat felhasználva egy még impozánsabb, még fényűzőbb vízi járművet épít. A 12,8 méteres sporthajó-tanulmány annak idején szénszálas hajótestével és extravagáns belsőépítészeti megoldásaival hívta fel magára a figyelmet, hajtásáról két darab Lexus V8-as erőforrás, a Lexus F sportmodelljeit is hajtó, egyenként 440 lóerő fölötti teljesítményre képes, 5.0 literes szívómotor gondoskodott.

A szériamodell (inkább gyártástechnológiai, mint költségtakarékossági okokból) a karbon kompozit héj helyett hagyományos szerkezetű lesz, erőforrásként pedig a túrahajózáshoz jobban illő, nagy lökettérfogatú dízelmotorokat építenek be: a soros hathengeres, 12.8 literes blokkok összteljesítménye 1800 lóerő. 

Az LY 650 fedélzetén ugyanazok a japán kultúra és kézműves művészet által ihletett, fényűző megoldások várják az utasokat, amiket a Lexus márka többi zászlóshajóján, az LS luxusszedánon, az LX luxus-szabadidőjárművön és az LC szuperkupén megismerhettünk. A bútorzatot és a belső dizájnt a Velence közelében működő, több mint negyed évszázados múltra visszatekintő Nuvolari-Lenard, a világ egyik vezető jacht-tervező, -építő és -berendező cége szállítja; ők tervezték többek között a világ legnagyobb luxushajói között számon tartott, 82 méteres Alfa Nerót.

Az LY 650 három lakosztályban összesen hat főt képes elszállásolni, fedélzetén pedig akár 15 utast láthat fényűző körülmények között vendégül a tulajdonos.

A Lexus első luxusjachtját egyébként hosszú előkészítő munka előzte meg: a Toyota 1997-ben alapította hajózási részlegét, amelynek termékeinél többek között a Lexusok gyártásában is alkalmazott minőségbiztosítási elveket és fejlett technológiákat hasznosították. A prémium hajók japán piacán vezető szerepet betöltő Ponam márka többségükben szabadidős célú, illetve horgászhajóiba a GX 300d és LX 450d szabadidőjárművek 3.0, illetve 4.5 literes turbódízel motorjait építették be, míg az amerikai piacon az LS400 V8-as benzinmotorjával hajtott sporthajókat is forgalmaztak.

http://egyszermarlattamautot.hu/2018/09/11/ujabb-informaciok-a-lenyugozo-lexus-ly-650-luxusjachtrol/