Elektromos buszokat adtak át Zalaegerszegen

    Tizenegy új elektromos autóbuszt helyeztek forgalomba szerdán Zalaegerszegen.

    Az elektromos autóbuszok az életminőséget javítják a levegő- és zajszennyezettség csökkentésével, ettől is élhetőbb város lesz Zalaegerszeg – mondta az Energiaügyi Minisztérium parlamenti államtitkára a városban.


    Koncz Zsófia közölte: az új buszok 15-20 éves járműveket váltanak ki, így az eddigi 13 évről 6 év alá csökken a zalaegerszegi buszok átlagéletkora.


    Úgy fogalmazott: a magyar kormány klímabarát elkötelezettségének bizonyítéka, hogy az ország a kibocsátást úgy tudta csökkenteni az elmúlt időszakban, hogy eközben a gazdaság teljesítménye növekedett. Jelenleg a GDP egy egységének előállítása 27 százalékkal kevesebb károsanyag-kibocsátás mellett történik 2010-hez képest, miközben 44 százalékkal sikerült növelni az ipari teljesítményt.


    A múlt év utolsó negyedében az egy évvel korábbihoz képest Magyarország csökkentette az Európai Unión belül a legnagyobb mértékben az üvegházhatású gázok kibocsátását. A világban a károsanyag-kibocsátás 14 százaléka a közlekedéshez kapcsolódik, Magyarországon a 20 százaléka, amelynek 98 százalékát a közúti közlekedés adja, ezért indult el a zöldbusz-program – jelezte.


    Koncz Zsófia hozzátette: a 2015 óta befolyt kvótabevételek egyharmadát, mintegy 80 milliárd forintot fordított Magyarország elektromobilitásra. Idén áprilisban már 70 ezer fölé nőtt a zöld rendszámmal közlekedő autók száma, ezzel 2020 eleje óta több mint négyszeresére emelkedett a környezetbarát járművek mennyisége.


    A járműipar jövőjében is elkötelezetten részt kíván venni Magyarország, a zalaegerszegi ZalaZONE a legjelentősebb kutatás-fejlesztési infrastruktúra Európán belül is. Számítunk rá, hogy egyre több vállalat és egyetem telepít mellé kapacitásokat – jegyezte meg a politikus.


    Pafféri Zoltán, a MÁV-Volán csoport vezérigazgatója arról számolt be, hogy a másfél évvel ezelőtti zöld busz pályázatra az elsők között jelentkezett Zalaegerszeg, ahogy az ország- és vármegyebérletek helyi közlekedésben való használatában is a zalai város lesz az első. Ez utóbbiakból csütörtökön értékesítették a 400 ezredik darabot.


    Kifejtette, hogy a közlekedési társaság 2019 óta 2300 korszerű autóbuszt helyezett forgalomba, Zalában nemrég 39 gázüzemű járművel bővült a flotta. A Volánbusz országszerte összesen 100 új elektromos buszt állít most üzembe, ebből 11 került Zalaegerszegre, mintegy 2,1 milliárd forintos beruházás jóvoltából.


    A vármegyeszékhelyen jelenleg 26 autóbusz közlekedik, a 11 újjal több mint 40 százalékkal fiatalodik az állomány. A korábbi dízeles járművekhez képest 360 személyautó szén-dioxid-kibocsátásával azonos, mintegy 650 tonnával kevesebb károsanyag kerül a levegőbe – emelte ki Pafféri Zoltán.


    Weingartner Balázs, a zöld busz projektet kihirdető HUMDA Magyar Mobilitás-fejlesztési Ügynökség Zrt. elnök-vezérigazgatója egyebek közt azt mondta: egy ilyen új elektromos busz 80 személyautót tud kiváltani a járműforgalomban. Zalaegerszegen az a cél, hogy akár teljesen szén-dioxid-mentes legyen a közösségi közlekedés.


    Krenner László, a BYD közép-kelet-európai értékesítési igazgatója arra emlékeztetett, hogy a társaság komáromi gyárában készültek a zalaegerszegi buszok. Világszerte 100 ezer – ebből Európában mintegy négyezer – e-busza közlekedik a cégnek, Magyarországon 10 városban 70-nél is több lesz belőlük a közeljövőben.


    Vigh László, a térség fideszes országgyűlési képviselője elmondta: Zalaegerszegen 26 ezer háztartásban mintegy 36 ezer autót tartanak, ha ehhez hozzáveszik az agglomerációból naponta bejáró 14-15 ezer járművet, akkor látható, hogy mintegy 50 ezer gépkocsinak kell megoldani a közlekedését, parkolását. A jelenlegi ciklusban mintegy 15 milliárd forintot fordít a város a közlekedési infrastruktúra fejlesztésére.


    Balaicz Zoltán polgármester (Fidesz-KDNP) arról tett említést, hogy a város saját klímastratégiát alkotott, amelynek szerves része a környezetbarát buszok beszerzése. A most forgalomba helyezett járművekkel már Magyarország egyik legfiatalabb buszflottájával rendelkezik a város.