Elektromosan támad a Honda a Genfi Autószalonon

Érkezik az új, Crosstar modellváltozat

Hogy mindenki megtalálhassa a számára ideális Hondát, ezért a mérnökök terveztek, kifejezetten, az aktív életvitel szerelmeseinek egy szabadidő-autó stílust követő Jazz-t, amit Crosstar névre kereszteltek. Ez az átirat az alapmodell hajtásláncára és utasterére épül, de nagyobb szabad hasmagassággal, egyedi orr-résszel, integrált tetősínnel és vízálló kárpitozással kerül a szalonokba.

Erőteljes kisugárzását első sorban hangsúlyos hűtőrácsának, fekete díszítőelemeinek, stílusos küszöbszpoilerének és a Crosstar-specifikus alufelniknek köszönheti, melyekkel még stabilabbnak és robusztusabbnak látszik a modell.

A Jazz és a Honda e csatlakozik az e:TECHNOLOGY-ra épülő, a már forgalomban lévő hibrid CR-V modellhez, így már 2020-ban is alternatív meghajtással rendelkező járművek széles választéka fogadja a Honda-márkakereskedések látogatóit.

e:HEV hibrid technika

A Honda genfi standján azon – CR-V-nél és Jazznél alkalmazott – hibrid hajtásláncok is jelen lesznek, amelyeket már az e:HEV néven beharangozott műszaki újítások tesznek hatékonnyá. A Jazzhez fejlesztett e:HEV rendszer alapját két kompakt, nagy teljesítményű villanymotor adja, ezekhez kapcsolódik az 1,5 literes, DOHC-vezérlésű, benzines i-VTEC egység. Energiaforrásként lítium-ion akkumulátorcsomag szolgál, az erőátvitelről innovatív, fix áttételű nyomatékelosztó gondoskodik, a teljesítményleadást pedig intelligens vezérlőelektronika szabályozza. Ezek a modern technikák tökéletes harmóniában dolgoznak együtt, hatékony, közvetlen és kifinomult működéssel segítve a mindennapi helyváltoztatást.

Mobilkommunikációs megoldások a Hondától

Az új modellek mellett a Honda mesterséges intelligencián alapuló, illetve mobilkommunikációs eszközei vonják magukra a figyelmet a Genfi Autószalonon. Az érdeklődők megtapasztalhatják, hogy a – hangutasításokkal vezérelhető Honda Személyi Asszisztenshez (Honda Personal Assistant, HPA) hasonló – szofisztikált, könnyen kezelhető kiegészítők révén hogyan simul bele a Honda e és az új Jazz a modern életvitelbe. Ezt hivatott elősegíteni az a sok mobilkommunikációs technika és szolgáltatás is, ami a My Honda+ okostelefon-alkalmazás segítségével vehető igénybe és mindkét modellnél az alapfelszereltség része.

Energiagazdálkodási Rendszerek

A Honda elektromosautó-töltéshez és energiagazdálkodáshoz fűződő innovációi szintén megcsodálhatók lesznek Genfben. Kiállítják például a Honda Power Chargert, valamint az Ubitricityvel közösen kidolgozott városi töltőrendszer főbb egységeit, és a Honda Power Manager prototípusát is szemügyre vehetik a látogatók. Utóbbi lehetővé teszi, hogy a elektromos járművek áramot töltsenek fel a közműhálózatba, így teljesen új korszak kezdődhet az e-mobilitásban.
 
Civic Type R GT, Sport Line és Limited Edition

A jövőbe mutató műszaki megoldások szomszédságában három igazi nagyágyú kap helyet, nevezetesen a Civic Type R család három legújabb tagja: a GT, a Limited Edition és a Sport Line. Bár mindhárom modell ámulatba ejtő, korántsem biztos, hogy csak köréjük gyűlnek majd a motorsport-rajongók, mivel a Honda sikert sikerre halmozó versenygépei is jelen lesznek. Így például a 2020-as Formula-1 bajnokságban szereplő Red Bull Racing RB16, a MotoGP egyeduralkodójának tekinthető Repsol Honda Team MotoGP RC213V motorkerékpár és a 2020-as Dakar kétkerekű győztese, a Monster Energy Honda Team CRF450 Rally.