Elfogták az M3-ason gázoló, majd cserbenhagyó Martinkát

A budapesti nyomozók elfogták azt a 20 éves gyömrői férfit, aki az M3-as autópályán elütött egy nőt, majd segítségnyújtás nélkül továbbhajtott.

Ahogy arról korábban beszámoltunk, a rendőrségre bejelentés érkezett, hogy egy holttestet találtak az M3-as autópálya fővárosból kifelé vezető oldalán. A nyomozók megállapították, hogy az elkövető az autójával 2019. január 2-án 1 óra 10 perc körül Budapest felől Mogyoród irányába közlekedett az autópályán, amikor elütött egy úttesten sétáló nőt, majd segítségnyújtás nélkül továbbment. A baleset következtében a nő olyan súlyos sérüléseket szenvedett, hogy a helyszínen elhunyt.

A baleset során letört az autó visszapillantó tükre, amely alapján a rendőrök azonosították a járművet, majd a lefoglalt kamerafelvételek alapján a sofőrt is. A nyomozók a 20 éves gyömrői V. Martint 2019. január 2-án délelőtt lakcímén elfogták, valamint az udvaron megtalálták és lefoglalták a férfi autóját. A Budapesti Rendőr-főkapitányság Közlekedésrendészeti Főosztályának nyomozói a férfi ellen segítségnyújtás elmulasztása vétség miatt folytat eljárást.

police.hu

http://egyszermarlattamautot.hu/2019/01/02/holttestet-talaltak-az-m3-as-autopalyan/