Elkezdődhet a szekszárdi elkerülő út tervezése

     Elkezdődhet a szekszárdi elkerülő út tervezése, amelynek megépítéséről még 2018-ban döntött a kormány a Közép-Duna menti térség útfejlesztéseinek részeként – jelentette be a város polgármestere és országgyűlési képviselője csütörtökön Szekszárdon.

    Ács Rezső (Fidesz-KDNP), Szekszárd polgármestere közölte: a Nemzeti Infrastruktúrafejlesztő Zrt. október 31-i határidővel kiírta a pályázatot az 5126-os számú út terveinek elkészítésére. A tervezésre húsz hónap áll rendelkezésre, a megvalósítás 2023-ban fejeződhet be.


    Ismertetése szerint a város keleti határától – a Tolnatej Zrt. üzemétől – a déli városhatárig három kilométer hosszú, kétszer egysávos utat terveznek vasúti felüljáróval és híddal kiegészítve.
    Az elkerülő úttól azt várják, hogy lényegesen csökken a belvároson áthaladó forgalom és az ezzel járó légszennyezés – mondta.


    Horváth István országgyűlési képviselő (Fidesz) elmondta: a fejlesztésnek köszönhetően az M6-os autópálya teherforgalma elkerüli majd a várost. Az út az egykori szekszárdi húsipari vállalat területén halad majd át, a Keselyűsi út végi y-elágazást körforgalommá alakítják. Azt is lehetővé teszik, hogy a körforgalmon kerékpárral át lehessen menni a gemenci erdő felé – tette hozzá.