Elmarad az idei Riverside Baja

    A koronavírus-járvány miatt kialakult helyzetben elmarad a Riverside Baja elnevezésű nemzetközi tereprali-viadal, amelyet hatodik alkalommal rendeztek volna meg Magyarországon.

    A Közép-Európai Zóna Bajnokság (CEZ) és a nyílt magyar bajnokság futamán tavaly – részvételi rekordot megdöntve – öt ország 66 versenyzője állt rajthoz, és az esemény az idén már hét települést érintett volna.


    “Ezúttal a versenyközpontot költöztettük volna az immár 1001 éves Kemenesmagasiba, amelyen kívül Pápoc, Vönöck, Kenyeri, Kemenesszentpéter, Csönge és Ostffyasszonyfa adott volna otthont a viadalnak. A pályákat kijelöltük, az engedélyek rendben voltak, ám a koronavírus közbeszólt” – nyilatkozta Garamvölgyi Zoltán, a Riverside Baja rendezője. Hozzátette, sokat gondolkodtak a futam későbbi időpontra halasztásán, de a versenynaptárt áttekintve világossá vált, hogy “nincs már hely egy ilyen szintű rendezvénynek”.


    A Riverside Baja főszervezője azt is bejelentette, hogy visszalép a tereprali szakágvezetői posztjáért folyó küzdelemtől.


    Garamvölgyi Zoltán az általa rendezett másik két terepralis futamról, az augusztus közepére tervezett HunGarian Bajáról és a november elejére kiírt Raid of the Championsról azt mondta, ezeknek a sorsáról a későbbiekben hoz majd döntést.

https://egyszermarlattamautot.hu/2020/04/27/ugy-legyen/