Emeletes KISS vonatok karbantartástámogatására írt alá szerződést a Stadler és a MÁV Vagon

    Karbantartástámogatás nyújtására kötött megállapodást a Stadler Magyarország Kft. a MÁV Vagon Kft.-vel, a szerződés keretében a Stadler 40 darab emeletes KISS motorvonat tervszerű karbantartásában, javításában működik közre, beleértve a szükséges alkatrészek biztosítását, illetve az esetleges balesetes javításokat is – közölte a Stadler csütörtökön az MTI-vel.

    Hangsúlyozták a megállapodás alapján a MÁV-Start által üzemeltetett Stadler járművek is megkapják a gyártói szakfelügyeletet.


    Ismertették, hogy a megállapodás szerint a 2017 és 2019 között beszerzett 40 darab emeletes KISS típusú villamos motorvonat karbantartását a Stadler szakfelügyelete mellett továbbra is a MÁV Vagon végzi a szolnoki telephelyén. A szerződés időtartama 10 év, amely 3 teljesítési szakaszból tevődik össze.


    Az első és második teljesítési szakaszok a garanciális időszak alatti, és azt követő időszakra vonatkoznak, míg a harmadik teljesítési szakaszban a járműfődarabok első esedékes nagyrevíziója történhet meg – írják a közleményben.


    Kitértek arra, hogy a szerződés alapját a 2012 és 2018 között beszerzett 63 darab FLIRT motorvonatra kötött hasonló megállapodás jelentette, amely szerint a karbantartási munkálatokat a megrendelő


végzi saját munkatársaival, saját telephelyén a gyártó szakmai felügyelete és teljeskörű alkatrészellátása mellett.


    A Stadler közleménye szerint a karbantartási modell sikerét bizonyítja a járművek üzemkészsége, amely a szerződés időtartama alatt folyamatosan 94 százalék felett volt.


    Az elsőként, a 2005 és 2007 között vásárolt 60 darabos FLIRT flotta szerelvényei már több mint 3 millió kilométert futottak. Ezekre a járművekre továbbra is teljes körű karbantartást biztosít a
Stadler a pusztaszabolcsi telephelyén – részletezték.


    A Stadler a magyar vasúttársaságoknak eddig összesen 195 járművet értékesített, és csaknem 800 munkavállalóval van jelen Magyarországon. A Stadler által szállított járművek a MÁV-Start
teljes futásteljesítményének mintegy negyedét adják – közölte a Stadler.

Tudtad?