• Egyéb

Érkezik a zöld távolsági busz és a zöld vonat

Francia-, és Németországban tesztelik a világ első teljesen elektronikus távolsági buszjáratát. A FlixBus e-buszokba fektet, környezetbarát és energiatakarékos, fenntartható utazási lehetőséget kínál Európában és az USA-ban is.

Az e-mobilitásba fektet és világelsőként e-buszokat alkalmasságát próbálja a FlixBus, Európa legnagyobb távolsági mobilitási szolgáltatója távolsági buszhálózatában. Az első, teljesen elektromos FlixBus április elején áll forgalomba Párizs és Amiens között. A második e-FlixBus Németország két tartománya, Hessen és Baden-Württenberg között közlekedik majd 2018 nyarától, a növekvő német belföldi hálózat részeként a főszezonban utazókat szolgálja majd ki.

„Formálni szeretnénk a mobilitás jövőjét. Bár az e-buszok ma még jóval drágábbak egy átlagos busznál, meggyőződésünk, hogy a jelenlegi fejlesztés hosszútávon megtérülő befektetés lesz a cég, az utasok és a környezet szempontjából is – mondta el André Schwämmlein (a képen), a FlixBus alapító ügyvezetője. –A mobilitási ágazat fordulóponthoz érkezett. Az első teljesen elektromos távolsági busz a gyártóknak is azt sugallja, hogy újítsanak, fejlesszék ki a dízelmotoros járművek alternatíváit. A fenntartható mobilitás nemcsak üzleti előny, hanem az utazás valamennyi részletére hat.”

A FlixBus által kínált távolsági buszos utazás a jelenleg elérhető egyik leginkább környezetbarát közlekedési mód a modern flottának és a járművekre jellemző kihasználtságnak köszönhetően. Azok, akik hosszú utazásra a buszt választják személygépkocsi helyett akár négyötödével is csökkenthetik a rájuk számított szén-monoxid-kibocsátást.

A FlixMobility küldetése, hogy zöld és okos mobilitást ajánljon mindenkinek. Ebből a célból a cég március 23-án megjelenik a német piacon a FlixTrain-nel, az első, zöld, távolsági vonattal, és még a tavasszal Kaliforniában, Los Angelesben kezdi meg működését a FlixBus USA.

A FlixBus folytatja az európai buszhálózat fejlesztését. Március második felétől Grácba, Szófiába és két újonnan elérhető horvát városba, Eszékre és Brodba is indulnak majd közvetlen buszok Magyarországról, a nyári csúcsidőszakban pedig további célállomások és járatsűrítések várhatók.