• Egyéb

Európai kerti vasutak 12. találkozója hétvégén, a Magyar Vasúttörténeti Parkban

Tizenkettedik alkalommal ezen a hétvégén, augusztus 18–9-én rendezik meg a budapesti Magyar Vasúttörténeti Parkban az európai kerti vasutak találkozóját.

A látványos esemény mindig nagy sikert arat; az idén szlovén, osztrák és horvát résztvevők dízel-, elektromos-, és gőzmozdonyainak kicsinyített másai vonulnak fel az apró sínpályán.

A program különlegessége, hogy a kismozdonyok mögé fel is ülhetnek a gyerekek és szüleik, és körbe utazhatják az alagúttal, tavacskával berendezett kerti vasúti pályát. Természetesen nem csupán a kerti vasút, hanem a maga nemében egyedülálló vasúttörténeti park egyéb szolgáltatásai is kipróbálhatók. A látogatók utazhatnak nagy gőzmozdonyon, lóvasúton, sínautóban, és akinek kedve meg ereje van hozzá, kipróbálhatja a kézihajtányt is.

A kerti vasúti találkozók történetében most először, augusztus 18-án, szombaton hosszabbított nyitva tartással, egészen este tíz óráig várja vendégeit a park! És bár az interaktív programok késő délután, hat órakor befejeződnek, a kerti vasúton záróráig lehet pöfögni.