Ez lett a 2018-as Honda NC750X
Mint arról korábban már beszámoltunk, a héten a teljes európai választékát bemutata a Milánói Motorkiállításon a Honda. Az EICMA 2018 látogatói öt új és két modellfrissítésen átesett motorkerékpárral ismerkedhetnek meg a japán gyártó standján, továbbá megtekinthetik a márka két új lélegzetelállító tanulmánymotorját is. A palettán a 125 cm3-es kezdőgépektől a GL1800 Gold Wing luxustúrázóig számos típus sorakozik, így a Honda továbbra is a piac legszélesebb, legváltozatosabb kínálatával büszkélkedhet.
Bevezetés
Az NC750X 2012-ben, NC700X néven robbant be az európai piacra, s azóta is a tíz legkelendőbb motorkerékpár közé tartozik az öreg kontinensen.
Sikerének ezernyi oka van, ilyen például az erőteljes, nyomatékra hangolt, soros, kéthengeres erőforrás, ami alig fogyaszt valamicskét, mégis elképesztően húz az alsó és középső fordulatszám-tartományban. Szintén sokat nyom a latban a széles kormány, a kényelmes nyereg és üléspozíció, a hosszú rugóutakkal büszkélkedő futómű és a szemet gyönyörködtető, kalandmotoros megjelenés.
A hatalmas tárolórekeszbe (melynek helyén a hagyományos motorkerékpároknál az üzemanyagtartályt találni) akár egy zárt bukósisak is belefér, a Honda által fejlesztett duplakuplungos automatikus váltó pedig végtelenül egyszerűvé és komfortossá teszi a motorozást, nem is csoda, hogy a vásárlók több mint harmada ezzel rendeli meg a típust.
Összességében nézve az NC750X a különféle motorkerékpár-kategóriák legjobb tulajdonságait gyűjti egy csokorba, s nyújtja át a vásárló részére egy kiváló minőségű gépbe sűrítve. Ez teszi alkalmassá az NC750X-et, hogy egy igazi mindeneshez méltóan bármilyen feladatkörben helytálljon, beleértve az ingázást, a túrázást és az egyszerű örömmotorozást is.
Áttekintés
Az NC750X nem csak kalandmotoros habitusával, valamint kényelmes vezető- és utasüléssel könnyíti meg a túrákat, legalább ilyen fontos szerepe van a magas szélvédőnek és az üzemanyagtartály helyén kialakított tárolórekesznek. Ráadásként utóbbi fedelére rögzítősínt szereltek, így még egyszerűbb a csomagok szállítása. A két évvel ezelőtt végrehajtott modellfrissítés eredményeként az elektromos rendszer is változott, fénydiódás lett például a fényszóró és a hátsó lámpa, a prémiumminőséget képviselő, színes műszeregység megjelenítési módját pedig saját ízlésének megfelelően változtathatja a pilóta.
A futómű – prémium modellhez méltóan – a legmagasabb színvonalat képviseli, erről tanúskodik, hogy elöl Showa Dual Bending Valves (SDBV) teleszkópok dolgoznak, hátul pedig állítható rugó-előfeszítésű központi hátsó rugóstag nyeli el az úthibákat.
Az NC750X 745 cm3-s, soros, kéthengeres motorja rendkívül erős az alsó és a középső fordulatszám-tartományban, így már egészen alacsony fordulatszámon vehemensen gyorsít. Ennek dacára üzemanyag-fogyasztása elképesztően alacsony, a WMTC szabványnak megfelelő mérések szerint akár 3,5 liter benzinnel is beéri 100 kilométeren. Teljesítményleadása egyenletes és kiszámítható, különösképpen, hogy a kétfokozatú, kikapcsolható kipörgésgátló (HSTC) a szériafelszereltség része.
Az NC750X DCT váltója természetes kuplungérzetet nyújt a gázadásoknál, illetve -elvételeknél, és a takarékos D üzemmód mellett – három alprogrammal ellátott – S-t is felkínál a pilótának.
Gondolván az A2-es jogosítvánnyal motorozókra, az NC750X 2018-tól már 35 kW-os változatban is elérhető. Amennyiben a tulajdonos időközben a korlátlan vezetői engedélyt is megszerzi, a hivatalos Honda márkaszervizek bármikor kiveszik a fojtást, és az erőforrás maximális teljesítménye kiaknázhatóvá válik.
Főbb jellemzők
Stílus és felszereltség
- A kalandmotoros építésmód a vezető és az utas kényelméhez is hozzájárul
- A 22 literes tárolórekeszbe egy teljes értékű zárt bukósisak is befér
- Az inverz, folyadékkristályos kijelző személyre szabható
- LED-es első és hátsó lámpatestek
- Laponmart slusszkulcs HISS (Honda Intelligent Security System) lopásgátló rendszerrel
Az NC750X egészen különleges hangulatot áraszt, amit a „Sensual Performace”, azaz érzéki teljesítmény kifejezéssel lehet a legjobban leírni. Kalandmotoros idomzata, valamint fénydiódás (LED-es) első lámpája és nappali menetfénye révén teljesen egyedi benyomást kelt, amihez természetesen a páratlanul fejlett műszaki alapok is hozzájárulnak.
Hogy még tökéletesebb legyen az élmény, kifejezetten magas szélvédővel kínálja a Honda, amely megóvja a pilótát a menetszéltől, ugyanakkor – a középtájon kialakított levegőzőnyílás segítségével – mérsékeli a légörvények kialakulását és kiegyenlíti a légnyomást. A szélzaj csökkentését szem előtt tartva a jobb és bal felső sarkon apró bevágást ejtettek, ezek úgy irányítják a levegő áramlását, hogy minél halkabb legyen a suhanás. A jellegzetes oldalidomoknak, illetve borításoknak köszönhetően igencsak erőteljes az összhatás, ugyanakkor a karcsú ülés, a „síküveges”, fénydiódás hátsó lámpa és az kipufogódob minimalista stílussal ruházza fel a motor hátulját, ezzel is kihangsúlyozva az orr-részt.
A pilóta előtt kialakított tárolórekesz befogadóképessége 22 liter, fedelére pedig sínek kerültek, amelyekkel könnyedén, biztonságosan rögzíthetjük például a tanktáskát. Emellett a fedél belső részére négy kampót rögzítettek, így van mibe akasztani a gumipókokat a csomagok rendezése során, ezáltal maximálisan kihasználható a rendelkezésre álló hely.
A műszeregység inverz, folyadékkristályos kijelzővel tájékoztatja a pilótát, s azon túlmenően, hogy méri a sebességet, számolja a napi kilométereket és megmutatja az aktuális váltófokozatot, arra is képes, hogy megjelenítse az üzemanyagszintre és -fogyasztásra vonatkozó adatokat, az opcionális markolatfűtés szintjét, valamint kiírja, hogy az S üzemmód melyik alprogramját használja éppen a pilóta.
A fordulatszámmérő „rovátkáinak” színét kilenc tónus közül választhatja ki a tulajdonos, és különféle árnyalatokat rendelhet hozzá az egyes váltófokozatokhoz, a fordulatszám-tartományokhoz, valamint a DCT váltó üzemmódjaihoz is.
Az egyszerű színek mellett két speciális lehetőséget is felkínál a rendszer a vezetőnek. Ha az ECO üzemmódot választja, a műszeregység világítása az üzemanyag-hatékonysághoz igazodik, azaz zöldből kékbe fordul, ha a fogyasztás nő, és vice versa. Ezzel szemben SHIFT állásban a fordulatszámot figyeli a rendszer, a színezet pedig a pilóta által előre meghatározott fordulatszámnál zöld és narancssárga között változik.
A Honda Ignition Security System (HISS) névre keresztelt indításgátló részeként laponmart slusszkulccsal vehetik át NC750X-üket a vásárlók. Ennek fejében speciális ID-chipet helyeztek a mérnökök, ami a motor indításához szükséges kódot hordozza. Ha ez nem stimmel, a motorvezérlő egység (ECU) nem engedi életre kelteni az erőforrást.
A 2018-as NC750X négyféle színben rendelhető (országonként változhat):
Matt Pearl Glare White
Candy Chromosphere Red
Matt Gunpowder Black Metallic
Glint Wave Blue Metallic
Az Eredeti Honda Kiegészítők választékában számos NC750X-hez készülő felszerelést találni, a tulajdonososok többek között új hátsó csomagtartókonzolt, 35 vagy 45 literes, belső táskával kiegészített túradobozt, 29 literes oldaldobozokat (ezekhez is kérhető belső táska), ötfokozatú markolatfűtést, középállványt, stílusban passzoló, hatékony kézvédőt, ködfényszórót, U-lakatot, bukókeretet és elektromos aljzatot is rendelhetnek a modellhez.
Erőforrás
- 54,8 lóerős csúcsteljesítmény/68 Nm-es legnagyobb forgatónyomaték
- 35 kW-os, A2-es vezetői engedéllyel is vezethető változat is szerepel a kínálatban
- Kétfokozatú Honda Állítható Nyomatékszabályozó (Honda Selectable Torque Control – HSTC)
- A HSTC ki is kapcsolható
- Az ECU 6600 helyett 7500-as percenkénti főtengelyfordulatnál szabályozza le az erőforrást
- A 14,1 literes üzemanyagtartállyal akár 400 kilométer hatótávolság is elérhető
Az NC750X folyadékhűtésű, SOHC-vezérlésű, nyolcszelepes, soros, kéthengeres motorja átütő erővel nyűgözi le pilótáját az alsó és középső fordulatszám-tartományban. A viszonylag nagy löket és a speciálisan formázott égéstér mellett a nagy tehetetlenségi nyomatékú főtengely és a 270 fokos főtengely-elékelés is hozzájárul a nagy nyomatékhoz, a motor előredöntésével pedig még alacsonyabbra került a tömegközéppont. Az 6250-es percenkénti főtengelyfordulatnál jelentkező, 54,8 LE-s csúcsteljesítmény bőven elegendő a dinamikus, gondtalan motorozásokhoz, miként a 68 Nm-es legnagyobb forgatónyomaték (4750 f./percnél) is tiszteletre méltó. Ezentúl a motorelektronika magasabb fordulatszámon, 7500 f./percnél szabályoz le, így még nagyobb tartományban használható ki a teljesítmény.
A modell 35 kW-os változatban elérhető, így az A2-es jogosítvánnyal rendelkezők is kihasználhatják az NC750X képességeit. A fojtószelepház cseréjével és az ECU átprogramozásával bármikor kivehetik a „fojtást” a Honda márkaszervizek, így a tulajdonosnak nem kell új motort vennie, ha megszerzi a korlátlan vezetői engedélyt. Bárhogy is, az esetek többségében nem érződik a teljesítménycsökkenés, az állórajttal vett 100 méteres távot például azonos idő alatt futja az alapmodell és az A2-es verzió.
A 2018-as modellév hozadékaként az NC750X – hagyományos és DCT váltóval felszerelt változata – is megkapta a Honda Állítható Nyomatékszabályozót (Honda Selectable Torque Control, HSTC). Ez a menetbiztonsági eszköz két lépcsőben állítható. Az első szinten (Level 1.) enged némi kipörgést a hátsó keréknek (pl. murván vagy sárban), a másodikon (Level 2.) azonban a lehető legszigorúbb, azaz biztos tapadást kínál csúszós útfelületen is. A gyártó az utóbbi üzemmódot állítja be alapprogramnak, a kormány bal oldalán elhelyezett gombbal Level 1-re válthat a pilóta, illetve ha hosszan nyomva tartja, akkor kikapcsolhatja a berendezést.
A 270 fokban elékelt főtengelynek köszönhetően a motor járása igen karakteres, a kipufogórendszer lüktetése szabályosan megigézi az embert. A furat 77, a löket 80 mm, a finom járáskultúrát két kiegyensúlyozó-tengely biztosítja. Az összetevők számának minimálisra csökkentésével sikerült könnyű, hatékony és megbízható konstrukciót létrehozni. Bizonyos alkatrészek több feladatot is végeznek, a vezérműtengely például a hűtőfolyadék-szivattyút is hajtja, a kiegyensúlyozó-tengely pedig az olajpumpát is forgatja.
A pehelysúlyú, ötszögletű kipufogódob kisebb, mint az elődmodellen, a két kamrát pedig furatokkal ellátott cső köti össze, ami a záró-, ún. rezonátorkamrával együttműködve jellegzetesen pulzáló, mélyebb hangot kölcsönöz a modellnek. Mindezt kétrétegű, beépített katalizátorral toldották meg, tovább mérsékelve a károsanyag-kibocsátást.
Az NC750X az EURO4-es környezetvédelmi előírásoknak is megfelel, szén-dioxid-kibocsátása csupán 81 g/km, fogyasztása pedig 3,50 l/100 km (WMTC szabvány szerint). Takarékos mivolta a nagy hatótávolsághoz is hozzájárul: az ülés alatt elhelyezett, 14,1 literes üzemanyagtartály tartalmával több mint 400 kilométer tehető meg.
Dupla kuplungos automatikus váltó
- Az Adaptív Kuplungszabályozás (Adaptive Clutch Capability Control) természetes váltóérzetet biztosít
- 3 alprogram az S üzemmódhoz
A Honda által fejlesztett DCT váltó idestova nyolc éve rendelhető, népszerűségét jól mutatja, hogy évről évre egyre többen választják ezt az erőátvitelt. A DCT két tengelykapcsolóra épül, az egyik az 1., 3. és 5. fokozatokért felel, a másik pedig a 2., a 4. és a 6. fokozatért. Hogy a rendszer ne foglaljon nagy helyet, az egyik fogaskerékcsoport tengelye a másikén belül kapott helyet. A szerkezet másik érdekessége, hogy a kuplungokat külön elektrohidraulikus körök vezérelik, így a lehető legprecízebben szabályozható a működés.
A két automatikus üzemmód mellett a váltó – a kormányon elhelyezett gombokkal – kézzel is kapcsolható (MT üzemmód). Alapesetben a nyugodt, takarékos, autópályás szakaszokhoz passzoló D állás aktiválódik, e helyett választható a magasabb fordulaton fel- és visszakapcsoló S, azaz Sport menüpont, amihez három alprogram kapcsolódik.
Ezeket az eltérő motorozási stílus miatt kódolták a Honda mérnökei, hiszen van, aki magasabb, és van, aki alacsonyabb fokozatban szeret motorozni, s így a DCT működése a stílushoz igazítható. Ennek megfelelően a rendszer az S mód alapbeállításaként tárolja a kiválasztott üzemmódot. Hogy a pilóta mindig tudja, melyik program aktív, a műszeregység megjeleníti az aktuális üzemmód számát.
Az NC750X DCT váltójának működését Adaptív Kuplungszabályozó (Adaptive Clutch Capability Control) segíti, alkalmazásával lehetővé vált az átvitt nyomaték mértékének szabályozása. Ez természetesebb érzetet nyújt a gázadásoknál és -elvételeknél, egyszersmind kifinomultabbá teszi a gázreakciókat. További előrelépés, hogy a motor beindítását követően hamarabb áll át N-ről D-re a váltó, AT módban pedig a dőlésszög-érzékelő adatait elemezve segíti az elektronika a meredek emelkedők és lejtők leküzdését.
Váz és futómű
- Strapabíró, acél, gyémántalakú váz
- 41 mm-es csúszószár-átmérőjű Showa Dual Bending Valve első villa
- Állítható rugó-előfeszítésű központi rugóstag Pro-Link himbarendszerrel
- 320 mm-es tárcsák és kétdugattyús nyergek elöl, 240 mm-es tárcsa és egydugattyús nyereg hátul
Az NC750X nagy teherbírású, merev, acél, gyémánt alakú hídváza precíz kezelhetőséggel és páratlan fordulékonysággal örvendezteti meg a pilótát, ugyanakkor kompakt méretéből fakadóan a kiemelkedő menetteljesítményekhez is hozzájárul.
Beszédesek a száraz adatok is, hiszen a 27 fokos villaszöghöz 110 milliméteres utánfutás és 1535 mm-es tengelytáv társul, a 220 kg-os menetkész tömeg (DCT-vel felszerelt változat: 230 kg) pedig 48/52 arányban oszlik el az első és hátsó tengelyen. A 830 mm magasra helyezett ülés felegyenesedett, egészséges testtartást garantál, így a pilóta messzire beláthatja maga előtt az utat, s idejében észreveheti a veszélyes helyzeteket, illetve terepakadályokat.
A kalandmotoros üléspozíció további előnye, hogy kis tempónál is magabiztosan, kiegyensúlyozottan irányítható a modell, különösképp, hogy a súlypont a lehető legalacsonyabbra került, a kormány pedig igen széles tartományban forgatható.
Showa Dual Bending Valves teleszkópok alkotják az első villát, rugóútjuk 153,5 mm, csúszószáraik átmérője 41 mm. A menetkomfort és az úttartás érdekében a csillapítást úgy hangolták, hogy mindig a csúszószár sebességének megfelelő nyomás alakuljon ki, beleértve az alsó sebességtartományt is. Emellett a rugó-előfeszítést is fokozták a legutóbbi modellfrissítésnél, így feszesebbé, illetve progresszívabbá vált a futómű, és visszajelzései is pontosabbak lettek.
A változtatások eredményeként az NC750X menetkomfort és irányíthatóság terén is a legmagasabb színvonalat képviseli, s akkor sem veszít stabilitásából, ha erőteljesen gyorsít vagy lassít a pilóta. A prémium minőség a külső szemlélő számára sem lehet kérdéses, a teleszkópok ugyanis látványos Grey Alumite kupakot kaptak.
A központi hátsó rugóstag állítható rugó-előfeszítéssel és 150 mm-es rugóúttal büszkélkedhet, s nem közvetlenül az alumínium lengőkaron támaszkodik, hanem Pro-Link himbarendszeren. Ez kis összenyomódásnál, lassan vett bukkanókon is kifinomult csillapítást garantál és a precíz irányításban is oroszlánszerepet játszik.
A 320 mm-es, hullámos peremű első féktárcsa és az átdolgozott féknyereg kiemelkedő, mégis finoman adagolható fékerőt biztosít, munkáját 240 mm-es, szintén hullámos peremű hátsó tárcsa és egydugattyús hátsó féknyereg segíti. Mivel a kerekek forgási sebességét kis tömegű, kétkörös ABS figyeli, csúszós, nedves talajon is hatékonyan és biztonságosan lassíthat a vezető.
Az öntött alumíniumfelnik elöl 3,5”, hátul 4,5” szélesek, az abroncsok mérete 120/70 ZR17 és 160/60 ZR17. Az esztergált, L-alakú szelepek jelentősen megkönnyítik az abroncsnyomás mérését és beállítását.
Műszaki adatok
Erőforrás | |
Motorkonstrukció | Folyadékhűtésű, négyütemű, nyolcszelepes, SOHC-vezérlésű, soros, kéthengeres, megfelel az EURO4 előírásainak |
Összlökettérfogat | 745 cm3 |
Furat x löket | 77 mm x 80 mm |
Sűrítési viszony | 10,7:1 |
Csúcsteljesítmény | 40,3 kW (54,8 LE)/6250 f./perc (95/1/EC) |
Legnagyobb forgatónyomaték | 68 Nm/4750 f./perc (95/1/EC) |
Olajmennyiség | MT: 3,7 L; DCT: 4,1 L |
Szén-dioxid-kibocsátás | 81 g/Km |
Üzemanyag-rendszer | |
Porlasztás | PGM-FI elektronikus üzemanyag-befecskendező |
Üzemanyagtartály befogadóképessége | 14,1 L |
Üzemanyag-fogyasztás | MT: 3,49 l/100 km (WMTC szabvány szerint)* DCT: 3,49 l/100 km (WMTC szabvány szerint, D üzemmódban)* |
Elektromos rendszer | |
Önindító | Elektromos |
Akkumulátor kapacitása | 12 V/11,2 Ah |
Generátor csúcsteljesítménye | MT: 420 W/5000 f./perc DCT: 450 W/5000 f./perc |
ERŐÁTVITEL | |
Tengelykapcsoló típusa | MT:Nedves, többtárcsás DCT: Nedves, többtárcsás, két hidraulikus működtetésű kuplung |
Váltó típusa | MT: hatfokozatú, lábbal kapcsolható DCT: hatfokozatú, duplakuplungos automatikus váltó |
Végáttétel | Lánc |
VÁZ | |
Típusa | Acél hídváz |
FUTÓMŰ | |
Méretek (hosszúság x szélesség x magasság) | 2230 mm x 845 mm x 1350 mm |
Tengelytáv | 1540 mm |
Villaszög | 27° |
Utánfutás | 110 mm |
Ülésmagasság | 830 mm |
Szabad hasmagasság | 165 mm (minimum) |
Menetkész tömeg | MT: 220 kg DCT: 230 kg |
FELFÜGGESZTÉS | |
Elöl | 41 mm-es csúszószár-átmérőjű teleszkópok, 153,5 mm-es rugóúttal |
Hátul | Központi hátsó rugóstag, Pro-Link himbarendszer, 150 mm-es függőleges kerékmozgási tartomány |
KEREKEK | |
Elöl | Küllős, öntött, alumínium |
Hátul | Küllős, öntött, alumínium |
Felniméret elöl | 17 M/C x MT 3,50 |
Felniméret hátul | 17 M/C x MT 4,50 |
Gumiabroncs elöl | 120/70 ZR17 M/C (58W) |
Gumiabroncs hátul | 160/60 ZR17 M/C (69W) |
FÉKRENDSZER | |
ABS típusa | Kétcsatornás |
Elöl | 320 mm átmérőjű, szimpla, hullámos peremű tárcsa, kétdugattyús, hidraulikus féknyereggel és szinterbetétekkel |
Hátul | 240 mm átmérőjű, szimpla, hullámos peremű tárcsa, egydugattyús, hidraulikus féknyereggel és műgyanta alapú, préselt betétekkel |
MŰSZEREGYSÉG ÉS ELEKTRONIKA | |
Műszeregység | Digitális sebességmérő, digitális, rovátkás fordulatszámmérő, két napi számláló, váltófokozat-visszajelző, pillanatnyi és átlagos üzemanyag-fogyasztás, hűtőfolyadék-visszajelző |
Biztonsági rendszer | HISS |
Fényszóró | LED |
Hátsó lámpa | LED |
A műszaki adatok csupán tájékoztató jellegűek, a gyártónak jogában áll bejelentés nélkül megváltoztatni azokat.
*Kérjük, vegye figyelembe, hogy a megadott értékeket a WMTC szabványban meghatározott körülmények között mértük! A tesztet próbapadon hajtottuk végre vezetővel, utas és kiegészítők nélkül. Az aktuális üzemanyag-fogyasztást a vezetési stílus, a motor állapota, az időjárási és útviszonyok, a guminyomás, a felszereltség, a csomagok és az utasok súlya, illetve mérete, valamint egyéb tényezők befolyásolhatják.