Ezekre az akkumulátoros elektromos Toyotákra és Lexusokra vágysz majd a következő években

A világ elsőszámú és egyben legzöldebb autógyártója, az Európában már ma is több, mint 20, világszerte pedig több, mint 40 részben vagy teljesen elektromos (öntöltő hibrid elektromos, azaz HEV, plug-in hibrid elektromos azaz PHEV, akkumulátoros elektromos azaz BEV és hidrogén üzemanyagcellás elektromos azaz FCEV) autót kínáló, Európában már most mintegy 60%-ban hibrideket értékesítő Toyota már korábban is ambiciózus terveket osztott meg kínálatának és eladásainak további elektrifikációja kapcsán, a napokban azonban még tovább emelte a tétet. Az alábbiakban sorra vesszük mi az amit az elkövetkező években érkező akkumulátoros elektromos Toyotákról és Lexusokról tudni lehet.

Az elmúlt negyed évszázadban mintegy 19 millió hibridet értkesítő, és jelenleg is a világ legfejlettebb öntöltő hibrid elektromos hajtását, plug-in hibrid elektromos hajtását és hidrogén üzemanyagcellás elektromos hajtását jegyző, az akkumulátoros elektromos hajtást pedig hamarosan a szilárdtest akkumulátorok révén forradalmasító Toyota kétségkívül az autóipari zöldülés egyértelmű élharcosa: a japán autógyártó nem csupán tessék-lássék szerepeltet a kínálatában részben vagy teljesen elektromos autókat, Európában például a gazdára találó új Toyoták 60%-a és új Lexusok 99%-a hibrid elektromos hajtású. Azt már korábban is tudni lehetett, hogy az elmúlt évtizedekben környezetbarát autózás szinonimájává előlépő autógyártó 2025-re már egyetlen olyan autót sem kínál majd, amely ne volna elérhető valamilyen részben vagy teljesen elektromos meghajtással, sőt, ezek számát a mostani valamivel több mint 40-ről négy év alatt több, mint 70-re szándékozik emelni globális modellportfóliójában, úgy, hogy világszintű értékesítéseinek mintegy 70%-át tegyék ki az öntöltő hibrid elektromos, 10%-át a plug-in hibrid elektromos, újabb 10%-át pedig a zéró emissziós (akkumulátoros elektromos és hidrogén üzemanyagcellás elektromos járművek). Az alig két hete a világot egy újabb alternatív zöld meghajtás, a hidrogén belső égésű motorral működő Toyota sportautó és Lexus homokfutó tanulmánnyal ámulatba ejtő autógyártó ugyanakkor most még tovább emelte a tétet.

30 új akkumulátoros elektromos Toyota és Lexus 2030-ig

A Toyota korábbi ígérete 2025-ig 15 új akkumulátoros elektromos Toyota és Lexus bemutatásáról, és 2025-re >>>