Ezt látta Romain Dumas a Mennyek Kapuja alatt

Jóllehet, már megemlékeztünk korábbi cikkünkben, melyet ITT tekinthet meg arról, hogy Romain Dumas 7:38.585 perc alatt hajszolta föl az elektromos ID.R modellt a kínai Tianmen hegységben, a VW Motorsport most közreadta azt a videót, amin a teljes futamot végig nézhetjük – Romain szemszögéből.

A kocsi a rajt utáni hatodik másodpercben már kétszázzal megy, de az első kanyarból már csupán 35 kilométeres sebességről gyorsít, pedig ez még a 99 hajtű közül nem is a leghegyesebb. A futam 43. másodpercében elért kanyart például csak 22 kilométerrel vette be az ID.R… Aztán telnek a percek és a rövid egyenesek miatt a kocsi jó, ha 160-ig gyorsulhat. De ez a felfutás nem is a nagy végsebességről szólt, hanem a rengeteg kanyarból való intenzív kigyorsításoktól, vagyis a két, együttesen 680 lóerős (500 kW) elektromos motor bődületes forgatónyomatékáról, aminek mértékét azonban a gyár nem ismertette.

Egyébként nem is csoda, hogy ennyit kellett cikázni a felfutón, hiszen a rajt a tengerszint feletti 200 méteren volt, a cél pedig 1519 méteren, és a 10,906 kilométeres út mindössze 5-6 méter széles.

tianmen1.jpg

A Hunan tartomány északi részén lévő út vége a „Mennyek Kapuja” – egy 131,5 méteres természetes sziklaboltív – alatt van, amelyen wingsuit versenyzők szoktak átrepülni. Sajnos ott érte halálos baleset 2013 októberében Kováts Viktor háromszoros magyar wingsuit bajnokot az akkori világbajnokságra való edzés közben.