Fantasztikus SEAT év
2018 kiemelkedő év volt a SEAT számára. Az elmúlt 12 hónapban a SEAT szemtanúja volt a vállalat egyik első almárkája, a CUPRA születésének, és a márka új zászlóshajója, a Tarraco színre lépésének. Az év rekord eredményekkel indult és a vállalat várhatóan az év végén is történelmi magaslatokba érő kiszállításokról számolhat majd be. Az algériai és a kínai szerepvállaláshoz hasonló projektek pedig a jelenleg több, mint 80 országban jelen lévő márka nemzetközivé válását segítik. Mindemellett a SEAT 2018-ban teljes gőzzel folytatta digitalizációs törekvéseit, számos projektet indítva a hálózatba kapcsolhatóság területén. A vállalat különböző kezdeményezései illetve a SEAT modellek összesen több, mint 60 elismerést zsebeltek be a 2018-as évben. A következő 18 kiemelkedő pillanat pedig biztosan bevonul majd a SEAT történetébe:
01 – Növekvő eredmények
A SEAT a 2018-as évet történetének legjobb eredményével indította. A 2017-es évben ugyanis 281 millió euró adózás utáni nyereséget ért el, a kiszálltások meghaladták a 470 000 járművet, a forgalom pedig több, mint 9,5 milliárd euróra adódott. Szeptemberig a pénzügyi mutatók ezt a pozitív trendet erősítették. Ezen kívül – kiszállítások tekintetében – a vállalat várhatóan történetének legjobb eredményével zárja ezt az évet is, miután már novemberben – 492 300 kiszállítással – elérte a teljes 2017-es évben regisztrált eredményt.
02 – Isten hozott, Tarraco!
A SEAT a modell névadó városában, Tarragonában mutatta be a régóta várt Tarraco modellt, a vállalat legnagyobb SUV modelljét, a márka legújabb zászlóshajóját. A Tarraco az első olyan SEAT modell név, amelyet össznépi szavazással választottak ki, és amelynek végső szakaszában, a #SEATseekingName kezdeményezésben 146 000 személy vett részt. A Tarraco – az Ateca és az Arona modellekhez csatlakozva – teljessé teszi a márka szabadidőautó kínálatát. Az új modell gyártása október közepén indult Wolfsburgban, az első példányokat pedig 2019. év elején értékesítik majd.
03 – CUPRA, egy különleges márka születése
A SEAT sportosságának tökéletes kifejeződése: a CUPRA. A vállalat új, egyedi stílusjegyekkel felruházott márkája az autózás szerelmeseinek meghódítására született és hatással van mindenkire, aki eredeti, kifinomult, szenvedélyes és sportos autómárkára vágyik. Első modellje, a CUPRA Ateca október óta elérhető a kereskedői hálózatban. Elektromos versenyautója, az eTCR pedig egy 2020-ban debütáló többmárkás túraautó sorozat alapjait fekteti le.
04 – Megerősített felsővezetői kör
A Volkswagen Csoport elnöke, Dr. Herbert Diess júniusban a SEAT igazgatótanácsának elnöki pozíciójára kapott kinevezést. Ezen kívül a SEAT elnöke, Luca de Meo júliustól a Volkswagen Csoport España Distribución igazgatótanácsának új elnökeként folytatja, így a Volkswagen Csoport első embereként viheti tovább munkáját Spanyolországban.
05 – Üdvözlünk, Kína!
A Volkswagen Group China, a SEAT és a JAC együttműködési megállapodást írt alá az elektromos mobilitás kínai terjesztéséről. A felek két stratégiai megállapodást kötöttek 2018-ban, amelyeket Berlinben illetve Madridban láttak el kézjegyükkel. Ezek alapján a SEAT partnerként csatlakozik a JAC Volkswagen közös vállalathoz illetve 2021-től a SEAT márka is megjelenik majd a kínai piacon. A három partner pedig közösen dolgozik majd a SEAT járműveinek elektromos alapokra helyezésén. Ezen kívül a Hofejben épülő új kutatási és fejlesztési központ alapkövét is lerakták 2018-ban.
06 – Afrikára összpontosuló figyelem
A Volkswagen Csoport a SEAT márkát bízta meg, hogy a konszern észak-afrikai növekedését koordinálja. A SEAT rengeteget javított algériai eredményein azzal, hogy az Arona, a Leon (a CUPRA változatot is beleértve), az Ateca és az Ibiza összeszerelését a Volkswagen Csoport Relizaneban található üzemében végzik. Az üzem 2017-es létrehozása óta több, mint 60 000 Volkswagen Golf, Polo, Tiguan, Passat és Caddy, valamint Skoda Octavia, Rapid, Fabia és Audi A3, Q2 hagyta el a gyártósort Relizaneban, az itt készülő SEAT Ibiza, Arona, Leon és Ateca modellek mellett.
07 – A SEAT Norvégiában: kattintás kattintás után és már meg is van!
A vállalat nemzetközi terjeszkedésével összhangban a SEAT áprilisban Norvégia felé vette az irányt, amely ország mérceként szolgál az új trendek és a jövő mobilitási megoldásainak tekintetében. Egy e-kereskedelmen alapuló elosztási formának köszönhetően a vállalat lehetővé teszi az ügyfelek számára, hogy az év 365 napján a nap 24 órájában vásárolhassanak autót. A felület áttekinthető és felhasználóbarát kialakítása lehetővé teszi, hogy az ügyfelek öt kattintást követően, mindössze 10 perc alatt lezárhassák a vásárlási tranzakciót.
08 – Felpörögnek a hálózatba kapcsolt járművek
Miután a SEAT úttörő módon integrálta a WAZE közösségi navigációs rendszerét járműveibe, az idei évben első márkaként alkalmazta a Shazam zenefelismerő alkamazását modelljeiben. A hálózatba kapcsolhatóságnak ez a magasabb szintje novemberben vált teljessé, amikor bemutatkozott Amazon Alexa, az innovatív hangvezérléses szolgáltatás, amely immár Spanyolországban, Olaszországban, Franciaországban, az Egyesült Királyságban és Németországban is elérhető. Alexa lehetővé teszi az autóvezetők számára, hogy a kormány mögött töltött időt optimálisan használják ki, mindezt pedig a különböző funkciók egyszerű elérésével biztosítja számukra.
09 – Őrangyal, baleset nélkül
A tavaly novemberben Barcelonában rendezett Smart City Expo Világkongresszuson mutatta be a SEAT az “őrangyal” Cristobal tanulmány továbbfejlesztett változatát, amely a legfejlettebb biztonsági segédrendszerek segítségével a baleseteket és azok veszélyét hivatott csökkenteni. A fejlesztésnek köszönhetően Cristobalt már 5G technológiával szerelték, amely lehetővé teszi, hogy környezetében lévő gyalogosokhoz és az utcakép egyéb elemeihez kapcsolódjon. Ezt a márka a Telefónica vállalattal együttműködésben tesztelte.
10 – Két keréken a SEAT márkával
A kongresszuson debütált a vállalat új, “SEAT eXS powered by Segway” névre keresztelt elektromos járműve, amely a márka mikromobilitási stratégiájának első lépéseként mutatkozik be, célja pedig, hogy az utazás utolsó szakaszát megcélzó elektromos városi mobilitást segítse.
11 – Fellendülő mobilitás
2017. második felében történő megalapítása óta a SEAT Metropolis:Lab Barcelona olyan innovatív megoldásokon dolgozik, amelyek a városi mobilitást erősítik. Első projektjeik egyike volt az igény szerinti buszszolgáltatás (Bus on Demand), amelynek célja a tömegközlekedés hatékonyságának javítása az ügyfelek igényeinek figyelembe vételével. Másik ilyen kezdeményezésük a fuvarmegosztó alkalmazás kidolgozása, amely olyan felhasználók összekötéséről gondoskodik, akik autóval ingáznak a munkahelyükre, így az egy környéken élők akár együtt is utazhatnak.
12 – Respiro, autómegosztás a SEAT márkától
A Mobil Világkongresszuson (Mobile World Congress – MWC) a SEAT bejelentette az XMOBA megalapítását, amely független vállalatként új intelligens mobilitási szolgáltatások fejlesztését és tesztelését végzi. Ez a leányvállalat számolt be a Respiro, az úttörő jellegű, óraszámláló alapon működő autókölcsönző madridi startup cég megszerzéséről. Az elkövetkező években várhatóan új városokban is elinduló szolgáltatás megvásárlásával a SEAT új csatornák kiaknázásával teheti változatosabbá üzleti modelljét.
13 – Üdv a fedélzeten, Dr. Vollmer!
Dr. Christian Vollmer márciusban lett a SEAT új, termelés és logisztika területéért felelős alelnöke. A digitális átalakulás és az ipar 4.0 jelenlegi szakaszában ő felel a környezeti fenntarthatósággal és a jövő mobilitásával összefüggő kezdeményezésekért. Emellett természetesen ő felügyeli a SEAT minden üzemének gyártási tevékenységét. Dr. Vollmer érkezését megelőzően Dr. Rainer Fesselt választották a martorelli üzem igazgatójának.
14 – 25 éve Martorellben, 10 millió legyártott autó
A SEAT szívének számító martorelli gyár 2018-ban ünnepelte 25. évfordulóját. Közel 12 500 ember dolgozik Martorellben az üzemben illetve a vállalat központjában. 25 éves története során 39 modellből és azok különböző változataiból több, mint 10 millió autó készült itt. Napjainkban a martorelli üzem mérceként szolgál az ipar 4.0 tekintetében, a növekedés motorja a munkahelyteremtés és az ipari fejlesztések szempontjából, nem mellesleg pedig egy hatékony, fenntartható és környezetbarát termelési helyszín.
15 – Audi A1: made in Martorell
A sportos új kompakt modell, az Audi A1 október óta kizárólag a SEAT martorelli üzemében készül, innen szállítják tovább azokra a piacokra, ahonnan a megrendelés érkezett. Mindez pozitívan járul hozzá a termelési helyszín export darabszámához, amely már meghaladja a 80 százalékot. Az Audi A1 a második prémium modell az Audi Q3 után, amely Spanyolországban készül. Az Audi Q3 egyébként szintén a martorelli gyártósorról gördül le az A1 modellhez hasonlóan.
16 – Második helyen végzett a SEAT Ibiza a Car of the Year 2018 szavazásán
A 2018-as év díjesőt hozott a SEAT ikonikus modelljének, az Ibizának. Miután a 2017-es évet a spanyol autóipar egyik legrangosabb elismerésével, az ABC Best Car of the Year 2018 díjával zárta, az Ibiza folytatta díjakkal szegélyezett diadalmenetét: a döntős mezőnyben szerepelt a Car of the Year 2018 választáson, az Egyesült Királyságban a What Car? magazin a legjobb szupermininek választotta. Németországban ő lett az Év Cégautója 2018 díj győztese, a francia La Revue Automobile pedig a Leginkább ajánlott városi autónak választotta (Citadine de Réference). Katalóniában neki ítélték a Best Car of the Year 2018 elismerést, a Motorpress Ibérica pedig a Best Cars 2018 díjjal jutalmazta, de a 2018-as évben szerezte meg – többek között – a Schibsted Motor Awards kitüntetését is, mint a Legjobb kisautó illetve kompakt modell.
17 – A világ első, sűrített földgázzal (CNG) üzemelő városi szabadidőautója
A Párizsi Autószalon közönségének mutatkozott be először az új SEAT Arona TGI, a világ első városi szabadidőautója, amelyet sűrített földgázzal (CNG) és benzinnel üzemelő hibrid erőforrás hajt. Emellett a SEAT partneri megállapodást írt alá a Snam és az AFGNV vállalatokkal a földgáz és a biogáz Franciaországban és Olaszországban történő népszerűsítéséről.
18 – CARS, amely több, mint puszta autó
2018-ban a SEAT első évfordulóját ünnepelte a CARS egészségügyi központnak, amely úttörővé tette a spanyol vállalatot a megelőző egészségügyi szolgáltatások területén és amely így az egészséges vállalat mintájaként szolgál. Ezen kívül a SEAT Tudományos Bizottság az Egészséges Vállalatért testülete összeállította a MedCARS tanulmányt, amelynek célja, hogy meghatározzák az egészséges életmódnak a dolgozókra és általában az emberekre gyakorolt kedvező hatásait. Mindemellett a Volkswagen Csoport több, mint 2 000 spanyolországi munkatársa részesül a SEAT által a dolgozóknak biztosított Egészségügyi Szolgáltatás juttatásaiból.