Fejlett hajtáslánc-technológiát ígérnek a Pumához

A Ford a tavalyi évben jelentette be, hogy az új Focus után bemutatott összes új modelljéhez kínál majd valamilyen elektromos hajtáslánc-opciót.

A Puma vásárlói az elsők közt élvezhetik a Ford kifinomult mild hibrid hajtásának előnyeit, amelynek magasabb teljesítménye és élénk gázreakciói alacsonyabb üzemanyag-fogyasztás mellett is biztosítják a Fordok jól ismert vezetési élményét.

Az EcoBoost Hybrid technológia egy szíjhajtású, 11,5 kW teljesítményű integrált indítómotor/generátorral (BISG) egészíti ki a Puma 1,0 literes EcoBoost benzinmotorjának erejét. A hagyományos generátor helyett alkalmazott BISG képes elektromos árammá alakítani a fékezés és egyenletes sebességű haladás közben többnyire veszendőbe menő energiát, és az így termelt áramot egy 48 voltos, léghűtésű lítium-ion akkumulátor tárolja.

A BISG ugyanakkor elektromotorként is működik, zökkenőmentesen kapcsolódva be a hajtásba a csekély súrlódású, háromhengeres benzinmotor mellett, normál haladás és gyorsítás közben felhasználva az akkumulátorban tárolt energiát, valamint meghajtva az elektromos segédberendezéseket.

A 125 és 155 lóerős változatokban kínált intelligens, önvezérlő mild hibrid rendszer folyamatosan ellenőrzi, hogyan használja a vezető a járművet, és ennek alapján dönti el, mikor és milyen intenzitással töltse az akkumulátort, és hogy mikor használja fel az abban tárolt energiát, a következő két stratégia alapján:

  • Forgatónyomaték-helyettesítés, ami a BISG elektromotor-funkcióját felhasználva akár 50 Nm forgatónyomaték leadására is képes, csökkentve ezzel a benzinmotor terhelését; a WLTP-alapú mérések szerint ez akár 9 százalékos üzemanyag-megtakarítást is jelenthet. A forgatónyomaték-helyettesítés hatékonyan hozzájárul ahhoz, hogy legmagasabb CO₂-kibocsátás értéke 124 g/km, az üzemanyag-fogyasztás pedig 5,4 l/100 km legyen a 125 lóerős változatnál (NEDC: 96 g/km és 4,2 l/100 km), illetve a 127 g/km és 5,6 l/100 km a 155 lóerős kivitelnél (NEDC: 99 g/km és 4,4 l/100 km)1
  • Forgatónyomaték-kiegészítés, ami a BISG elektromotor-funkcióját felhasználva akár 20 Nm-rel magasabb forgatónyomatékot biztosít annál, mint amit a benzinmotor egyedül leadhat teljes terhelés mellett, illetve akár 50 százalékkal több nyomatékot produkál alacsony motorfordulatszám mellett, így ideális teljesítményt és élvezetes vezetési élményt kínál.

A BISG alkalmazása azt is lehetővé tette, hogy a mérnökök alacsonyabbra vegyék az 1,0 literes EcoBoost motor sűrítési arányát, és nagyobb turbótöltővel tornásszák fel a blokk teljesítményét, mivel a forgatónyomaték-kiegészítés jelentősen mérsékli a turbólyuk-hatást, így a motor gyorsabban pörög fel.

A benzinmotort egy szempillantásnyi idő, azaz mintegy 0,3 másodperc alatt újraindító BISG azt is lehetővé teszi, hogy a Puma EcoBoost Hybrid modell Start-Stop technológiája a további üzemanyag-takarékosság érdekében még több helyzetben működhessen, például amikor az autót 15 km/órás sebességnél kisebb tempóról fékezik állóra – még akkor is, ha váltó fokozatba van kapcsolva, de a kuplungpedált már lenyomták.

“1,0 literes EcoBoost motorunk már eddig is bebizonyította, hogy egyszerre erős és takarékos. EcoBoost Hybrid technológiánk most mindezt új szintre emeli,” nyilatkozta Roelant de Waard, a Ford Európa marketingért, értékesítésért és szolgáltatásokért felelős alelnöke. „Biztosak vagyunk benne, hogy a vásárlók imádják majd az EcoBoost Hybrid hajtás sima és azonnali teljesítmény-leadását – akárcsak azt, hogy ezentúl ritkábban kell tankolniuk.”

A vásárlók emellett további modern Ford EcoBoost benzinmotorok és Ford EcoBlue dízelek közül választhatnak majd, amelyekhez alapáron jár az üzemanyag-fogyasztást tovább csökkentő Auto Start-Stop technológia. Ezek az erőforrások rövid úton, gyorsan kapcsolható hatfokozatú manuális sebességváltóhoz csatlakoznak.

A Puma 125 lóerős 1,0 literes EcoBoost motorjának üzemanyag-fogyasztása 5,7 l/100 km, míg CO₂-kibocsátása 131 g/km (NEDC: 103 g/km és 4,5 l/100 km)1. Az idei év későbbi végében egy hétfokozatú, dupla tengelykapcsolós automata sebességváltó is megjelenik majd a Puma kínálatában, zökkenőmentes váltásokat és még takarékosabb autózást biztosítva.2

Az 1,0 literes EcoBoost és EcoBoost Hybrid hajtásláncokban hengerlekapcsolási technológia is működik, amit a Ford elsőként kínál egy háromhengeres erőforráshoz. Ez a technológia 14 ezredmásodperc alatt automatikusan leállítja az egyik henger működését, amikor a motor nem teljes terheléssel üzemel, például amikor az autó egyenletes sebességgel halad, szükség esetén pedig ugyanennyi idő alatt újra visszakapcsolja azt.

Még idén kapható lesz egy 120 lóerős, 1,5 literes EcoBlue dízelmotoros változat is, ami nemcsak kifinomult teljesítmény- és nyomatékleadást kínál, hanem csekély, várhatóan 117 g/km CO₂-kibocsátást és 4,5 l/100 km üzemanyag-fogyasztást is (NEDC 99 g/km és 3,8 l/100 km NEDC).2

A dízelmotor innovatív technológiái:

  • Integrált szívócső a motor optimális levegőellátáshoz
  • Kis tehetetlenségű turbótöltő a gyorsabb és kiszámíthatóbb turbóreakcióhoz
  • Nagy nyomású üzemanyag-befecskendező rendszer, ami gyorsabb gázreakciókat, finomabb működést és precízebb adagolást biztosít

A vezetési élményt tovább javítja a Ford üzemmódválasztó technológiája, aminek segítségével a vezető áthangolhatja az autó gázreakcióit, ESC-rendszerét, kipörgésgátlóját és az automata váltó kapcsolási karakterisztikáját, hogy az autó teljesítménye jobban illeszkedjen a mindenkori vezetési helyzethez.

A Normal, Eco, Csúszós út és Ösvény üzemmódok kiválasztásával az autós biztosan megtalálja az adott út-, időjárási- vagy terepviszonyokhoz való beállítást, ami a bekapcsolás után egyedi grafikával jelenik meg a műszeregységen.

A Puma tervezői tovább tökéletesítették a Ford B-padlólemezét, ami már a Ford Fiestát is kategóriaelső menetdinamikával ruházta fel. Az új, merevebb hosszlengőkaros hátsó futómű, a nagyobb lengéscsillapítók és a merevebb futómű-bekötések csökkentik a súrlódást és javítják az egész szerkezet merevségét, így a Puma a kategória legélvezetesebb menetdinamikáját ígéri.