Félkarú sorompóval teszik biztonságosabbá a kisapáti vasúti átjárót

    Félkarú sorompóval teszik biztonságosabbá a kisapáti vasúti átjárót, ahol az év első napján négy fiatal halt meg – jelentette be Navracsics Tibor, a Fidesz-KDNP országgyűlési képviselőjelöltje a veszprémi 3. számú választókerületben csütörtökön a helyszínen.

    A Veszprém-Balaton 2023 Európa kulturális fővárosa (EKF) program megvalósításáért felelős kormánybiztos a sajtótájékoztatón elmondta, az áldozatok szülei kezdeményezték, hogy az átjáróban a fényjelzést kiegészítendő egy félkarú sorompót is helyezzenek el, ami az engedélyeztetési eljárás után 2023-ra megvalósul.


    Virág István, a MÁV pályaműködtetési vezérigazgató-helyettese elmondta, hogy 2021-ben 86 vasúti átjárós baleset történt, ebből 16 követelt emberéletet, 15 végződött súlyos, 14 könnyű sérüléssel, a többi esetben csak anyagi kár keletkezett.


    Ismertetése szerint 2022-ben márciusig 24 útátjárós baleset történt: 5 halálos kimenetelű volt, 4 súlyos, 2 könnyű sérüléssel járt, 13 pedig anyagi kárral.


    Veszprém megyében az elmúlt 10 évben 43 baleset 10 emberéletet követelt, 6 ember súlyosan, 9 könnyebben sérült meg. 2008 óta azonban egyetlen baleset sem következett be a vasút hibájából – húzta alá a vezérigazgató-helyettes.


    Közölte: a 7242 kilométeres vasúti hálózaton 5460 szintbeli és 1165 különszintű kereszteződés található, ezek felújítására és karbantartására csaknem egymilliárd forintot fordítanak évente.


    Mérnyei Károly, az áldozatok szüleinek jogi képviselője azt hangsúlyozta, hogy a közlekedés biztonságosabbá tétele, amely mindnyájunk közös ügye, segíti az áldozatok hozzátartozóit a trauma feldolgozásában.


    Tapolca és Kisapáti között január 1-jén vonattal ütközött egy személyautó. A gépkocsiban három fiatal férfi és egy fiatal nő a helyszínen életét vesztette, egy 17 éves nőt pedig életveszélyes sérülésekkel mentőhelikopterrel vittek kórházba. A vasúttársaság tájékoztatása szerint az átkelőben a fénysorompó jól működött, tilos jelzést mutatott a baleset idején.