Felpörgött és kikerekedik a hajrában a vállalati e-autó program

Jelentősen megélénkítette a flottazöldítési támogatás iránti érdeklődést a március végén lejáró benyújtási határidő. Keddről szerdára több mérföldkövet is túllépett: az igényelt járművek száma 7000 fölé nőtt, a személyautók száma meghaladta az 5500-at, a kisteherautókból pedig már 1500-nál többet vásárolnának a cégek – közölte a Facebookon szerdán kiadott összefoglalójában az Energiaügyi Minisztérium (EM).

A tavaly februárban elrajtolt kiírásra eddig több mint hatezer gazdasági társaság jelentkezett. A 30 milliárd forintos keretösszegből több mint 27,4 milliárd forintra érkezett támogatási kérelem.

A teljes forrásmennyiség több mint kétharmadát szerződésekben lekötötték, bő harmadát ki is fizették a nyerteseknek.

Emlékeztettek, hogy az Energiaügyi Minisztérium két pályázaton összesen közel 60 milliárd forinttal támogatja a legnagyobb szennyezők közé tartozó közlekedés zöldítését. A másik felhívás a vidéki elektromos töltőhálózat fehér foltjainak felszámolását célozza.

A korábbi évek folyamatos növekedése után 2023-ban csökkenőbe fordult a közlekedési ágazat kibocsátása üvegházhatású gázokból.

Kapcsolódó podcastok a PodCars és a Begurulva youtube, valamint videa csatornákon!