Ferdehátú Renault 16 a Közlekedési Múzeum legújabb szerzeménye
Nyugati típus a keleti blokkban
Az elmúlt hónapokban megszerzett Ikarus buszok után a Közlekedési Múzeum ezúttal egy különleges személygépkocsival bővítette gyűjteményét. A Renault 16-os – melyből mindössze néhány példány lelhető fel Magyarországon – az 1960-as évek jellegzetes, technikai és műszaki újításokban bővelkedő modellje, ami az Év Autója címet is elnyerte. A megvásárolt, idén éppen 50 éves darab az évtized végén került előző tulajához, akitől most a Közlekedési Múzeum gyűjteményébe vándorol.
„A több műszaki újítást is felvonultató típus egyre gyarapodó gyűjteményünk további bővítésére irányuló stratégiájának fontos részét képezte. A Renault 16-os a hatvanas évek jellegzetes darabja, így beszerzése hiánypótló a Közlekedési Múzeum számára” – mondta Vitézy Dávid, a Múzeum főigazgatója.
A Renault 16-ost 1965-ben kezdték gyártani, és a gyártás befejezéséig, 1980-ig, majdnem 1 850 000 gépkocsi készült a két franciaországi (illetve rövid ideig egy ausztrál) gyárban. A Renault 16-os volt azon kevés nyugat-európai típusok egyike (a Fiat 500–850, a VW bogár, a Renault 4 és a Renault 10 mellett), mely – a Lada, a Wartburg, a Trabant és KGST gyártmányok mellet – Magyarországon elérhető és megvásárolható volt. A rendelkezésre álló adatok alapján a típusból összesen 400 darabot értékesítettek Magyarországon, és azok vásárolhatták meg, akiknek keményvaluta állt a rendelkezésükre, vagy egy összegben kifizették a gépkocsi nem éppen alacsony vételárát. A szocialista gépkocsitípusokra való 4–5 éves várakozási időt a Renault 16-os beszerzésének ideje meg sem közelítette – a vételár kifizetése után a gépkocsit rövid időn belül átvehették tulajdonosai.
A Renault 16-os nem csupán a várakozási idő rövidsége miatt volt vonzó a kor autósai számára. A francia típus műszaki színvonala messze meghaladta a keleti blokk autóinak minőségét, emellett felépítésében is számos újdonságot mutatott. A Renault 16-os volt az első ferdehátú „szedán” karosszériás autó. A felépítésnek köszönhetően a hátsó ülés előre hajtásával jelentős rakodótér volt kialakítható, egyúttal a kor egyik legkényelmesebb, legtágasabb utastérrel rendelkező középkategóriás gépkocsitípusa volt. Műszaki újdonságai közé tartozott a teljes egészében alumíniumból készült motorblokk és hengerfej öntvény, a „középmotoros” hajtáselrendezés, a generátor, valamint a villamos hajtású hűtőventillátor. A Renault 16 műszaki újításainak köszönhetően 1966-ban elnyerte az európai autós szakújságírók által évente odaítélt Év Autója címet.
A Közlekedési Múzeum által most megszerzett példányt első tulajdonosa 1968-ban, Magyarországon vásárolta, és egészen 2014-ig az ő tulajdonában volt. Műszaki vizsgája 2000 végéig érvényes volt, ezután ideiglenesen kivonták a forgalomból. Korábbi tulajdonosának értő kezei alatt a kocsi megkímélt állapotban maradt meg: a fényezés és a kárpitok kiváló állapotúak, a gépkocsi gumiabroncsai is eredetiek és szintén gondosságról és óvó használatról tanúskodnak. Korábbi tulajdonosa a gépkocsi helyreállítását is elkezdte: az autót majdnem teljes egészében gyári állapotában sikerült rekonstruálnia.
