Fiat Ducato vezetőtámogatás és infotainment


A 2020-as modellévi Ducato minden szempontból a valaha létezett legkiválóbb Ducato: erről tanúskodik technológiai tartalma, biztonsági rendszerei, az ADAS technológiák, az online funkcionalitás, valamint a motorvariánsok. Az új modellválaszték minden eddiginél kifinomultabb vezetőtámogató rendszereket vonultat fel, amelyek révén a vezető körkörösen képes ellenőrizni járművét. Konkrétan a következő eszközök állnak rendelkezésre:
Holttér-figyelő rendszer (BSA), amely a hátsó lökhárítóban elhelyezett radaros érzékelők segítségével azonosítja a visszapillantó tükrök holtterében közeledő, ezért a vezető számára nem látható járműveket.
Az exkluzív hátsó keresztirányú forgalomfigyelő (RCP) rendszer, amely tolatás során radaros érzékelők segítségével észleli az oldalirányból közeledő járműveket. A rendszer képes elkerülni a manőverezés közben előforduló veszélyhelyzeteket.
Teljes fékvezérlés (FBC), amely az akadályok azonosítása után meghatározza az ütközés kockázatának mértékét, majd riasztja a vezetőt, és automatikus vészfékezéssel közbeavatkozva előzi meg a balesetet.
Sávelhagyásra figyelmeztető rendszer (LDWS), amely akár rossz látási viszonyok között is képes megállapítani, ha a jármű elhagyja a forgalmi sávot. Vészhelyzetben azonnali hang- és fényjelzéssel riasztja a vezetőt.
Forgalmi jelzőtábla felismerés, amely a fedélzeti kamera segítségével észleli az út mellett elhelyezett sebességkorlátozó, illetve előzést tiltó jelzőtáblákat, majd azokat megjeleníti a műszerfali kijelzőn.
Adaptív távolsági világítás, amely automatikusan szabályozza a távolsági fényt: a rendszer képes észlelni a szemből közeledő járműveket, és ezzel egyszerre mérsékli az elvakítás veszélyét és teremt kedvezőbb látási viszonyokat.
Eső- és szürkületérzékelő, amely a csapadék intenzitásától függően aktiválja az ablaktörlőket, illetve szabályozza a törlés sebességét. A szürkületérzékelő romló fényviszonyok mellett automatikusan bekapcsolja a tompított világítást.
Abroncsnyomás-felügyeleti rendszer (TPMS), amely folyamatosan ellenőrzi az abroncsokban uralkodó nyomást, és a központi kijelzőn figyelmeztet az esetleges nyomáscsökkentésre.

Minden komoly felhasználó számára kötelező funkció az alapjárat-emelés, amely a motor alapjárati fordulatszámának megemelésével gondoskodik a fedélzeten található elektromos készülékek táplálásáról. Szintén említést érdemel az új LED-es raktér-megvilágítás. Ezek az új, nagyobb teljesítményű fényforrások a jármű tengelytávjától függően három különböző méretben állnak rendelkezésre, és folyamatos energiatakarékos raktér-megvilágítást szavatolnak, a raktér közepén akár 70, szélein 40 lux megvilágítással.

Infotainment rendszer Apple CarPlay integrációval és Android AutoTM kompatibilitással


Az év második felétől kezdve kibővül a 2020-as modellévi Ducato modellek fedélzeti infotainment rendszereinek választéka. Már jelenleg is elérhető egy új Mopar® infotainment rendszer: a 7 colos érintőképernyőt, USB csatlakozót és digitális DAB rádióvevőt tartalmazó technológia képes arra, hogy a jármű külső méreteinek, illetve kivitelének megadása után jelezze a vezetőnek azokat az útszakaszokat és átjárókat, amelyek túlságosan keskenyek, illetve nem elég magasak ahhoz, hogy biztonságosan áthaladjon rajtuk a Ducato. Ezt az igazán eredeti és értékes funkciót számos felhasználó mellett a lakóautó-tulajdonosok is nagyra fogják értékelni.


Az új rendszer Apple CarPlay integrációt, valamint Android AutoTM kompatibilitást kínál.


Az Apple CarPlay révén a vezető a forgalmi helyzetre optimalizált útbaigazításban részesülhet, hívásokat kezdeményezhet és fogadhat, szöveges üzeneteket írhat vagy olvashat, vagy zenét, hangoskönyvet és podcastokat hallgathat, mégpedig úgy, hogy közben mindvégig a vezetésre koncentrálhat.


A CarPlay támogatja a Siri hangvezérlést, azt kifejezetten autóvezetés közbeni használatra optimalizálták.


A rendszer az Android Auto™-val is kompatibilis, így a felhasználó menet közben is folyamatosan élvezheti az Android szolgáltatásait: a rendszer a jármű központi kijelzőjére „vetíti ki” a telefon alkalmazásait és szolgáltatásait. Mindez menet közben lehetővé teszi az információk kényelmes és biztonságos elérhetőségét. A vezető a Google Maps™ segítségével juthat útba igazításhoz, valamint könnyedén hozzáférhet a telefonján tárolt zenéhez, multimédiás tartalmakhoz, vagy kedvenc üzenetküldő alkalmazásaihoz. Az Android Auto kompatibilitásról részletesen tájékozódhat a support.google.com/androidauto címen.

Az Android Auto, a Google Play és a Google Maps a Google LLC. bejegyzett védjegyei.
Az Apple CarPlay az Apple Inc. bejegyzett védjegye.