Fiatalok próbáltak meg ellopni két csuklósbuszt egy csepeli telephelyről

    Két fiatal megpróbált ellopni két csuklós buszt egy csepeli telephelyről – közölte a Budapesti Rendőr-főkapitányság pénteken a police.hu oldalon.

    Azt írták, hogy a két fiatal csütörtök éjszaka surrant be a telephelyre, majd beindítottak egy-egy csuklós buszt.


    Az egyik járművet még a telephelyen belül feltartóztatták dolgozók, de a másik fiatalnak sikerült kihajtania. A járművel az utcán több parkoló autónak nekiment, majd rákanyarodott a Weiss Manfréd útra, ahol a telephely egyik dolgozója megállásra kényszerítette.


    A rendőrség közlése szerint az eset során senki nem sérült meg.


    A helyszínen visszatartott két 20 éves férfit a rendőrök a XXI. kerületi rendőrkapitányságra előállították és jármű önkényes elvétele bűntett miatt kihallgatták.


    A jogosítvánnyal nem rendelkező gyanúsítottak egyikének elmondása szerint céljuk az volt, hogy a belvárosba hajtva utasokat vegyenek fel – írták.


    Az anyagi kár felmérése folyamatban van, a fiatalok által elkövetett közlekedési jogsértések miatt külön eljárás indul – olvasható a közleményben.

Tudtad?