Film készült a Kápolnai Macskaárvaház “Zöld Pokolba” készülő, Sarudon pihenő önkénteséről, Kiss Norbiról

Kirándulóhajót vezetett, hucul lovakat simogatott, megkóstolta a Sulyom Tájétterem vegán finomságait. Ennyi fért bele abba a fél napos kiruccanásba, amit Kiss Norbi párja, Márti társaságában engedélyezett magának nürburgringi futama előtt. A világhírű, soksoros Európa bajnok autóversenyző  barátját, Kücsön Gyulát a Sarudi Élményfalu ötletgazdáját látogatta meg – ahogy évek óta minden évben teszi. Igaz, immáron az is tradíció, hogy Norbi hosszú évek óta elhatározza: néhány óra helyett, néhány napot is eltölt a Tisza tó partján, és reményei szerint idén ez össze is fog jönni.

– Fantasztikus amit Kücsön Gyula barátom  és csapata itt  létrehozott – fogalmazott a bajnok, hozzátéve: élmények és nyugalom egyszerre van jelen Sarudon, ahol Norbi nem hagyta ki a rekkenő hőségben az árnyékban pihenő hucul lovag megsimogatását sem, a nemrégiben elkészült helyi Huculudvar Lovasközpontban, ahol a korábban kihalás szélére sodródott ősi magyar fajta gyönyörű egyedei várják a látogatókat. Kiss Norbi és párja Márti, most először csodálta meg a megújult Sulyom Tájéttermet, és a hozzá tartozó konyhakertet, ahol Berecz Ádám séf gyakran saját kezüleg választ főztjéhez friss alapanyagot. 

Kiss Norbiról közismert, hogy a Tisza tó és Sarud szeretetén kívül, állatvédő alapítványa, a Kápolnai Macskaárvaház is Heves Vármegyéhez köti. Mielőtt csapatával elindul a “Zöld pokolnak” is becézett Nürburgringre, hogy újabb Kamion EB futam győzelmekkel erősítse meg vezető pozícióját a bajnokságban, különleges ünnepi eseményen vesz részt. 

Budapesten, a Cirkó Gejzír moziban mutatják be Lányi Adél filmrendező Sorsfordító című, hamarosan több nagy nemzetközi fesztiválon is a szakmai nyilvánosság elé kerülő dokumentumfilmet, amely Norbi kápolnai alapítványának sokszor örömteli, de gyakran küzdelmes mindennapjait mutatja be. 

Kiss Norbi önkéntes, civil állatvédő munkájának elismerését jelzi, hogy a budapesti filmbemutatón részt vesz Kápolna országgyűlési képviselője, Horváth László, Heves Vármegye főispánja Ignácz Balázs, és alapítványának számos támogatója, köztük Kovács Zsolt országgyűlési képviselő, Dr Illés Zoltán egyetemi tanár, korábbi környezetvédelmi államtitkár, az Építési és Közlekedési Minisztérium miniszteri biztosa, Szomszéd Lajos üzletember, Szalóki Péter Kápolna alpolgármestere – és természetesen Norbi sarudi barátja, alapítványának támogatója Kücsön Gyula is. 

https://miazablogger.hu/sorsfordito/