Folytatódik a #karigeri vendetta – Az Ajtósi Dürer soron is elvesznek egy sávot a bringások javára az autósoktól
Hétfőtől aszfaltozási munkák és kerékpársáv létesítése miatt jelentős forgalomkorlátozások lesznek az Ajtósi Dürer sor egy szakaszán; a felújítás nem érinti a BKK járatait – közölte a Budapest Közút Zrt. pénteken az MTI-vel.
A közlemény szerint nagyfelületű aszfaltozási munkák kezdődnek a XIV. kerületi Ajtósi Dürer sor Hermina út – Hungária körút közötti szakaszán, valamint felújítják a Hungária körút Thököly út felé vezető oldalán az Ajtósi Dürer sor felé kanyarodó sáv Mimóza utca utáni szakaszát.
A kivitelezés ideje alatt jelentős forgalomkorlátozásra kell készülni, de irányonként egy-egy sáv folyamatosan biztosítva lesz a forgalom számára. Az aszfaltozást követően kerékpársávok létesülnek az Ajtósi Dürer sor Hungária körút – Stefánia út közötti szakaszán – tudatták a közleményben.
A tájékoztatás szerint a kivitelezést várhatóan augusztus 11-én fejezik be.
„Az Ajtósi Dürer soron mintegy 133 méter hosszon, 2535 négyzetméternyi felületen a marást követően kétrétegű aszfaltburkolattal újul meg az útpálya. A kivitelezés ideje alatt több sáv egyidejű lezárására is sor kerül, így a torlódások elkerülése érdekében a csomópont elkerülését, alternatív útvonalak használatát” javasolja a Budapest Közút Zrt.
A felújítás nem érinti a BKK járatait – tették hozzá.
Az aszfaltozást követően mindkét irányba kerékpársávokat alakítanak ki. „A kerékpársávok nem csak a nagyfelületű aszfaltozással érintett Hermina út – Hungária körút közti szakaszon létesülnek, hanem felfestésre kerülnek egészen a Stefánia úti csomópontig. Így a tavalyi évben a Dürer park irodaház előtt létesült kerékpáros infrastruktúra folytatásaként a kerékpársávok kiépülnek egészen a Hungária körútig” – olvasható a Budapest Közút Zrt. közleményében.
Tudtad?
- A Mi az a blogger pont hu, az Egyszer már láttam autót pont hu, a Teszt a lelke mindennek pont hu, a GaszTROLL pont hu és a Trollverda pont hu honlapok, valamint a Begurulva – autó és kütyümustra és a podCARs pont hu podcast csatornák a Médiabirodalom lapcsoporthoz tartoznak!