Forgalomlassulással járhat az M7-es márciustól folytatódó felújítása

Budapest, 2019. február 25., hétfő (MTI) – Forgalomlassulással járhat az M7-es autópálya március elsejétől folytatódó felújítása, amelynek részeként a 90-es és a 111-es több mint húsz kilométeren újul meg a pálya Letenye felé vezető oldala Siófok térségében – tájékoztatta a Magyar Közút Nonprofit Zrt. hétfőn az MTI-t. 

A közleményben azt írták: több mint nettó 3,4 milliárd forintból újul meg az autópálya érintett szakasza.

    A munkák első üteme a 102-es és 111-es kilométer között 2018 őszén befejeződött, a következő útszakaszokat idén tavasszal és ősszel sávelhúzás és átterelés mellett javítják majd. 

    Márciustól május 9-éig a 96-os és a 102 kilométer között zajlanak a munkálatok: Siófok felé egy, Budapest felé két sávon haladhat majd a forgalom. A siófok-sóstói csomópontot és a szabadi pihenőhelyet részlegesen lezárják – fűzték hozzá.

    Kiemelték: a felújítások ütemezésénél figyelembe vették a nyári, turisztikai főszezont, így a felújítás utolsó üteme várhatóan szeptember 2-ától október 27-éig tart majd.

    A Letenye felé vezető pályaoldal felújításánál egy környezetbarát eljárást alkalmaznak, az elbontott útalap jó részét újrahasznosítva építik ki az új alaprétegeket – közölték.