Gondoltad volna? A skandinávok a Lexust értékelik a legtöbbre

A három vizsgált ország közül kettőben a Lexus zsinórban hatodik alkalommal került idén az első helyre az AutoIndex listáján, Skandinávia legnagyobb autótulajdonosi elégedettségi felmérésében.

Lassan kijelenthető, hogy semmi meglepő nincs abban, hogy a Lexus győzött az ez évi norvég AutoIndex felmérésén, hiszen az ezt megelőző öt évben sem talált legyőzőre. Ami igazán különlegessé teszi az idei sorrendet, az a tény, hogy a japán prémiummárka minden eddigi rekordot megdöntve 932 pontot ért el, a legmagasabb pontszámot az AutoIndex 16 éves történetében. A felmérés összesített első helyén kívül ugyancsak a Lexus kapta a legmagasabb pontszámot mind a négy kiemelt és vizsgált területen, ezek az autóval és az utazással való elégedettség, a márka iránti lojalitás, a vásárlási folyamattal kapcsolatos vélemény és az autóhoz kötődő szervizszolgáltatások.

Ugyancsak a Lexus szerezte meg az előkelő első helyet – 982 ponttal – és nagy előnnyel a konkurencia előtt a Svédországi felmérésen is, itt ugyancsak zsinórban hatodszor tudott győzni a japán prémiummárka.

Ezt a díjat egymás után hat alkalommal elnyerni hihetetlen dolog. Ugyanakkor ez nemcsak autóink kivételes minőségének igazolása, hanem autószalonjaink minden dolgozójának elkötelezettségét kiválóan példázza. Hálásak vagyunk ügyfeleinknek a bizalomért, amellyel évek óta kitüntetnek bennünket. Ez számunkra a legjobb és legerősebb motiváció a folyamatos javulásra” – hangsúlyozta Tone Thunes, a Lexus norvégiai részlegének marketing és ügyfélszolgálati igazgatója.
Az AutoIndex a Loyalty Group International által évente végzett felmérés. Ebben az évben a vizsgálat országonként 15 ezer véletlenszerűen kiválasztott autótulajdonosra terjedt ki Dániában, Norvégiában és Svédországban, valamint 23 autógyártóra. A vizsgálat alá vont gépkocsikat első alkalommal 2010 és 2016 között helyezték forgalomba, tehát a jelenlegi erősorrend meglehetősen pontos képet ad arról, hogy a skandináv országok autótulajdonosai milyen tapasztalatokat szereznek az új autójuk megvásárlása utáni első években.