Ha jól számoltak, akkor korrekorder dél-afrikai győztes az autósok keddi szakaszán

A 19 éves dél-afrikai Saood Variawa győzött a keddi szakaszon az autósok mezőnyében a Szaúd-Arábiában zajló 47. Dakar-ralin, ezzel minden idők legfiatalabb versenyzője lett, aki gyorsaságit tudott nyerni ebben a kategóriában a világ legnehezebb és leghosszabb tereprali-viadalán.

A verseny hivatalos oldala szerint Variawa és navigátora, a francia Francois Cazalet 3:16:52 óra alatt teljesítette a 327 kilométeres etapot, a pilóta pedig ezzel egy két nappal ezelőtti csúcsot adott át a múltnak.

Az első szakaszon ugyanis a hozzá hasonlóan Toyotával versenyző, 22 éves Seth Quintero diadalmaskodott.

Kedden Variawáék mögött a Guerlain Chicherit, Alex Winocq francia kettős lett a második, Quintero és Dennis Zenz pedig a harmadik.

A címvédő és a versenyt azóta feladó Carlos Sainz felborulása után a kilencszeres rali-világbajnok Sébastien Loeb sem úszta meg baleset nélkül: a francia versenyző a keddi szakasz 12. kilométerénél borult fel és törte össze csúnyán a Dacia Sandridert, majd bár tovább tudott hajtani, többször is meg kellett állnia.

Loeb ezzel több mint egyórányi hátrányt szedett össze, így ha egyáltalán folytatni tudja a küzdelmet, akkor is jelentősen lecsökkentek az esélyei egy jó eredmény elérésére.

Az összetettben élen álló Henk Lategan kedden valamivel több mint 7 és fél percet kapott a szakaszgyőztestől, de így is megőrizte éllovas pozícióját, igaz, az ötszörös Dakar-győztes katari Nasszer al-Attijah hátránya csak 7:17 perc a második pozícióban.

A motorosoknál a spanyol Lorenzo Santolino volt a leggyorsabb kedden, megelőzve a címvédő Ricky Brabecet, valamint az összetettben második Skyler Howest.

A prológon és az első két gyorsaságin diadalmaskodó Daniel Sanders majdnem 15 perccel volt lassabb a győztesnél, az összetettben pedig két perc alá csökkent az előnye Howesszal szemben.

A Dakar-rali szerdai szakaszán Al Henakijahból Al Ulába hajt a mezőny, a gyorsasági szakasz távja 415 kilométer lesz.

Eredmények (a viadal honlapja alapján), 3. szakasz, Bisa-Al Henakijah (327 km):

autósok:

1. Saood Variawa, Francois Cazalet (dél-afrikai, francia, Toyota) 3:16:52 óra

2. Guerlain Chicherit, Alex Winocq (francia, Mini) 33 másodperc hátrány

3. Seth Quintero, Dennis Zenz (amerikai, német, Toyota) 1:48 perc h.

az összetettben:

1. Henk Lategan, Brett Cummings (dél-afrikai, Toyota) 19:04:53 óra

2. Nasszer al-Attijah, Edouard Boulanger (katari, francia, Dacia) 7:17 perc hátrány

3. Mattias Ekström, Emil Bergkvist (svéd, Ford) 9:34 p h.

motorosok:

1. Lorenzo Santolino (spanyol, Sherco) 3:44:34 óra

2. Ricky Brabec (amerikai, Honda) 4:01 perc h.

3. Skyler Howes (amerikai, Honda) 4:10 p h.

az összetettben:

1. Daniel Sanders (ausztrál, KTM) 20:09:54 óra

2. Howes 1:57 perc hátrány

3. Ross Branch (botswanai, Hero) 2:05 p h.

Kapcsolódó podcastok a PodCars és a Begurulva youtube, valamint videa csatornákon!