Hamarosan eldől, ki tervezheti meg az új pesti fonódót

Jelentős szakaszához érkezett a Pesti fonódó villamosprojekt II. ütemének előkészítése: a BKK feltételes közbeszerzési eljárást indított az észak-pesti és a dél-budai villamoshálózat összekötésének, a Váci út és a Bajcsy-Zsilinszky út rehabilitációjának, valamint a Nyugati tér megújításának a tervezésére. A fejlesztés megvalósításával Kelenföldről és Budafokról akár Káposztásmegyerig és Rákospalotáig is járhatnak majd a villamosok. A Deák Ferenc tér és a Lehel tér között visszaépítendő villamosvágányoknak köszönhetően átszállásmentes kötöttpályás kapcsolat jöhet létre Észak-Pest és Dél-Buda között.

A BKK a Közigazgatási és Területfejlesztési Minisztérium ellenőrzését és jóváhagyását követően közbeszerzési eljárást indít az észak-pesti és a dél-budai villamoshálózat összekötésének, a Váci út és a Bajcsy-Zsilinszky út rehabilitációjának, valamint a Nyugati tér megújításának a tervezésére. A beruházással olyan villamostengely jönne létre, amely teljesen átszeli a fővárost, hogy átszállás nélkül, kényelmesen és gyorsan utazzanak a Budapesten közlekedők. A projekt elemeinek megtervezésére irányuló feltételes ajánlati felhívás 2024. augusztus 9-én jelent meg.

A beruházás előkészítése és tervezése az IKOP+ program keretében, európai uniós támogatásból valósulhat meg, a BKK az erre vonatkozó támogatási kérelmét már 2024 márciusában beadta. A tervezési munkák főleg arra irányulnak, hogy a villamosok visszatérjenek a Bajcsy-Zsilinszky útra és a Váci út déli részére, vonzó közösségi közlekedési lehetőséget nyújtva az utasoknak a belvároson keresztül.

A tervező feladatai közé tartozik az engedélyezési és kivitelezési tervek elkészítése mellett az engedélyezési eljárások lefolytatása, a hozzájárulások megszerzése, továbbá a kivitelező kiválasztására irányuló ajánlattételi dokumentáció összeállítása, valamint a megvalósíthatósági tanulmány és a környezetvédelmi hatástanulmány elkészítése is.

A tervezés ezeket az elemeket tartalmazza:

  • A Lehel tér és a Deák Ferenc tér között csaknem 2,2 kilométer hosszú új villamospálya, illetve az akadálymentesen elérhető megállók kivitelezése.
  • Kiemelt figyelmet kap a leendő villamosvonal környezete, és a már meglévő szakaszokon több helyszínen megtervezik a megállók akadálymentesítését.
  • Új külsőt kaphat a Bajcsy-Zsilinszky út és a Váci út belső szakasza, emellett egy későbbi kivitelezés során teljesen átépülhet a Nyugati tér az Újjáéledő sugárutak programban foglaltak alapján.
  • A Nyugati téri csomópontban a jelenlegi felüljáró elbontását tervezik, létrehozva ezzel egy akadálymentes, emberközpontú, élhető városi közterületet.

A kiviteli tervek az eredményes közbeszerzési eljárás lefolytatása és az uniós források biztosítása esetén 2027 második felére készülhetnek el.

A projektről bővebben ezen az oldalon olvashat.

Civilek és szakmai szervezetek is véleményezték a projektet

A budapesti mobilitás kérdéseivel foglalkozó civil szervezetek és szakmai egyesületek együttműködési fóruma, a BKK által szervezett Mobilitási Témacsoport idén áprilisban és júniusban is napirendjére tűzte a beruházás tervezését. A BKK több szempontból megvitatta a felekkel a felvetődő kérdéseiket, és az észrevételek alapján pontosította a műszaki leírást. A civil egyeztetések a teljes tervezési folyamatot végigkísérik.

A tavasszal tartott társadalmi egyeztetés keretében a BKK elsősorban a Lehel tér és a Deák Ferenc tér között megépülő új villamospályával, -megállókkal és azok környezetével kapcsolatos igényeket mérte fel, és a jövőben is lehetőséget biztosít arra, hogy az ott lakók, valamint az arra közlekedők elmondják véleményüket a tervezett fejlesztésről.

Újabb villamosok jöhetnek Budapestre

A BKK és a Fővárosi Önkormányzat tervei szerint számos, villamosokat érintő fejlesztés lehet még Budapesten, amelyek az Európai Unió társfinanszírozásával valósulhatnak meg.

Ezek közé tartozik:

  • a járműflotta megújítása: az újabb, összesen 51 CAF-villamos forgalomba helyezésével a tervek szerint 2025 végétől olyan vonalakon is közlekedhetnek alacsony padlós, légkondicionált, energiatakarékos villamosok, ahol jelenleg csak néhány vagy egyáltalán nem közlekedik;
  • a dél-budapesti villamosgyűrű első ütemének előkészítése: a 3-as villamos vonalának pesterzsébeti meghosszabbításának tervezése;
  • a 42-es villamosvonal meghosszabbítására vonatkozó tervek elkészítése.

További járművek beszerzése is esedékessé válik a jövőben. A BKK már dolgozik annak a tendernek a kiírásán (és rendelkezik előzetes típusengedéllyel), amelynek köszönhetően akár további 110 új, korszerű villamos érkezhet a fővárosba 2030-ig.

A budapesti villamosfejlesztésekről és a járműflotta megújításáról ezen az oldalon olvasható bővebb információ.

Budapesti Közlekedési Központ

https://miazablogger.hu/parizs-2024

Tudtad?