• Egyéb

Háromból hármat behúzott Wirtmann az első napon

Idei harmadik győzelmét aratta Wirtmann Ferenc a Országos Historic Ralibajnokságban a  Miskolc Rali első napján, míg navigátora Czakó-Budai Annamária győzelemmel mutatkozott be a historic szakágban és a Ford Escort Mk I-esben. 

A páros a C csoportot és az abszolút értékelést is megnyerte, és mindkét bajnokságban, három verseny után maximális teljesítménnyel az élen áll. 

„Nehéz és hosszú verseny volt — mondta Wirtmann. — A második gyorsasági előtt sokat kellett várni és a kihűlt, hideg gumikkal érdekes volt a fehér aszfalton menni, volt olyan gyorsasági, ami kihordásos volt, de akadt olyan is, amit mi spóroltunk el. 

Az autó hibátlanul működött, (Czakó-Budai) Marcsi pedig tökéletesen navigált, egy újabb profi navigátort ismerhettem meg benne. Összességében jó napunk volt, vasárnap szeretnénk innen folytatni. 

WIRTMANN FERENC 2018-AS EREDMÉNYEI:

Costa Brava Rali: Historic Eb. D csoport és D3-as kategória 2. hely, csapatverseny 1. hely

Eger Rali 1. nap: Historic ob. C csoport 1. hely, abszolút 1. hely

Eger Rali 2. nap: Historic ob. C csoport 1. hely, abszolút 1. hely

Vltava Rali: Historic Eb. D csoport és D3-as kategória 1. hely, CEZ historic abszolút 1. hely

Miskolc Rali 1. nap: Historic ob. C csoport 1. hely, abszolút 1. hely

WIRTMANN FERENC KORÁBBI HISTORIC EREDMÉNYEI:

2008. C korcsoport magyar bajnok

2009. C korcsoport magyar bajnok

2010. C korcsoport magyar bajnok

2011. C korcsoport magyar bajnok

2012. C korcsoport magyar bajnok, Historic CEZ-bajnok

2013. Historic CEZ-bajnok

2014. D korcsoport magyar bajnok, Historic Eb. C korcsoport 4. 

2015. C korcsoport magyar bajnok, Historic CEZ-bajnok, Historic Eb. D korcsoport 2. 

2016. D korcsoport magyar bajnok, Historic CEZ-bajnok

2017. D korcsoport magyar bajnok, Historic abszolút magyar bajnok