Hárommilliónál jár a Skoda SUV

A Škoda Auto szeptemberben ünnepelte a hárommilliomodik SUV legyártását. A fekete Škoda Kodiaq Sportline lett az a modell, amely elérte a bűvös határt, ugyanakkor a márka arra is büszke, hogy a Kodiaqból 841 ezer kelt el a világpiacon.

Miután a Škoda 2009-ben a Yeti modellel először lépett be a SUV szegmensbe, a járművek gyorsan a cseh autógyártó portfóliójának szerves részévé váltak. Sikeres SUV-kampánya során a Škoda bevezette a Kodiaq, Karoq és Kamiq sorozatokat, valamint az első teljesen elektromos MEB-alapú SUV modelljét, az Enyaqot. A Kushaq indiai sikerének köszönhetően a SUV-ok ma már a Škoda globális kiszállításainak közel felét teszik ki.

Bizony nem tegnap volt, hogy 2009-ben a Škoda Auto bevezette az akkor ötödik modellsorozatát, a Yetit. A cseh autógyártó első SUV-ja kompakt volt, és olyan tipikus SUV-jellemzőkkel büszkélkedhetett, mint a megemelt üléspozíció és a tágasság, amelyet olyan Simply Clever funkciók egészítettek ki, mint a VarioFlex hátsó ülések. A Yeti gyártása több mint 684 ezer darab után 2018-ban fejeződött be. Sokak szerint sajnos, de sikere megalapozta a márka átfogó SUV-kampányát. A használtpiacon felbukkanó példányai ugyanakkor körülbelül tíz perc alatt elkelnek.

De korántsem a Yeti volt az első magas építésű, terepképes Škoda, hanem a Trekka, még 1966-ban, igaz, nem Csehországban készült. A márka ugyanis az új-zélandi Škoda-importőrrel és helyi vállalatokkal együttműködve fejlesztette ki, és a Trekka volt az első olyan jármű, amelyet teljes egészében Új-Zélandon terveztek és gyártottak. A Mladá Boleslavból származó, többek között motorokat és sebességváltókat tartalmazó műszaki készleteket Új-Zélandra szállították összeszerelésre, és 1972-ig összesen 3 ezer Trekka került a szigetország útjaira.