Hétfőn kezdődik a budapesti Bélatelepi út és a Csévéző utca felújítása

Hétfőn kezdődik a XVII. és XVIII. kerület határán lévő Bélatelepi út és Csévéző utca felújítása – közölte a Főpolgármesteri Hivatal kedden az MTI-vel.

    A közleményben azt írták, a felújítás miatt az autósoknak sávszűkítésre és sebességkorlátozásra kell számítaniuk. Napközben jelzőőrök irányítják majd a fogalmat, éjszaka viszont a nappal lezárt szakaszokon is lehet közlekedni.
   

 Egyes építési ütemek alatt a Csévéző utcához északról csatlakozó utcák zsákutcák lesznek – ismertették.
  

  A közlemény szerint a várhatóan októberig tartó munkálatok során többek között kijavítják az úthibákat, ahol szükséges, kicserélik a teljes pályaszerkezetet, a buszmegállóknál kiszélesítik a utat, akadálymentesítik a járdákat, kapubejárókat és felújítják a vízelvezető-rendszert.