Hétfőtől kérhetnek támogatást a vállalatok elektromos járművek beszerzéséhez

    Hétfőtől kérhetnek támogatást a vállalatok elektromos járművek beszerzéséhez – közölte az Energiaügyi Minisztérium (EM) szombaton az MTI-vel.

    A közlemény szerint a pályázat 30 milliárd forintos keretösszegéből tisztán elektromos személygépkocsi, kisteherautó vagy kisbusz megvásárlásához igényelhetnek vissza nem térítendő állami hozzájárulást a hazai cégek.


    A zöldenergia hasznosítását ösztönző program egy jármű beszerzését az akkumulátor kapacitásának függvényében 2,8-4 millió forinttal segítheti, egy vállalkozásra összesen akár 64 millió forint juthat – jelezték.
    A támogatási kérelmeket február 5-én 17 órától lehet benyújtani, de az online felület már megnyílt, az első 24 órában majdnem ezren kezdték meg a kitöltést – tették hozzá.


     Hangsúlyozták, hogy a magyar gazdaság jövője a zöldenergia; a károsanyag-kibocsátás mintegy ötödéért a közlekedés felel, e környezetterhelés túlnyomó részét a közúti forgalom okozza.


    A szektor zöldítésében meghatározó eszköz az elektromos autózás térnyerésének elősegítése: a korszerű járművek levegőszennyezés nélkül használhatók, csendesebbek a belső égésű motorral hajtottaknál, üzemeltetőiknek működési-karbantartási költségeket takaríthatnak meg – írták.


     A felhívásban foglaltak alapján 2021 végéig megalapított magyarországi vállalkozások pályázhatnak támogatásra a gépjármű-kereskedők és -kölcsönzők kivételével.


    További feltétel, hogy az igénylő legutolsó éves beszámolója szerinti nettó árbevételének, egyéni vállalkozó és egyéb önálló vállalkozó esetén bevételének meg kell haladnia a projekt elszámolható költségét – fűzték hozzá.


     A feltételek között megemlítették, hogy a tíz fő alatti állományi létszámú vállalkozások legfeljebb egy, a 10-49 fő közöttiek legfeljebb öt, az 50-249 fő közöttiek legfeljebb tíz, míg a nagyobbak legfeljebb 16 járművet szerezhetnek be.


    A teljes keretösszeg közel kétharmada vidéki cégek vásárlásaiban hasznosulhat, a területi alapon elkülönített támogatási keretek az igénylések függvényében átcsoportosíthatók.


     Kiemelték, hogy az online kitöltő felület február elseje óta elérhető a www.palyazat.gov.hu oldalon. Az első 24 órában közel ezren kezdték meg a szükséges adatok, dokumentumok, nyilatkozatok feltöltését.


    A támogatási kérelmek beadására február 5-én, 17 órától lesz lehetőség.


     Közölték azt is, hogy a hazai utakon már 86 ezer zöld rendszámos jármű közlekedik, több mint felük tisztán elektromos személygépkocsi.


    A pályázati támogatás jelentősen mérsékli a hagyományos hajtású gépkocsik árelőnyét, vonzóbbá és kifizetődőbbé teszi az e-járművek megvásárlását.


    A kormány a tavalyi év végén jóváhagyott REPowerEU fejezetből finanszírozza a programot.


    Az EM ugyanebből a keretből készít elő önálló kiírást a hazai elektromos töltőhálózat bővítésének támogatására – áll a közleményben.

Minden harmadik autó lesz csak elektromos Tojoda Akio jóslata szerint