Idén ismét megtartják a Kelet-magyarországi Agrárfórumot és a traktorhúzó versenyt Hajdúböszörményben

    A pandémia okozta kényszerű kihagyás után augusztus 12. és 14. között ismét megrendezik a Kelet-magyarországi Agrárfórumot, valamint a Hajdú Nemzetközi Traktorhúzó Versenyt és a Nemzeti Amatőr Traktorhúzó Bajnokságot – közölték a szervezők hétfői sajtótájékoztatójukon.

    Fórizs László alpolgármester elmondta, hogy a traktorhúzó verseny a nyári hajdúböszörményi programok egyik legjelentősebbike lesz, amelyet a Széchenyi Mezőgazdasági Szakiskola területén bonyolítanak le.


    Ficsor László, a Hajdúböszörményi Traktorhúzó Egyesület elnöke hozzátette, hogy a nemzetközi versenyre tizenketten érkeznek Dániából, Hollandiából, Németországból és Olaszországból. A súlypad Olaszországból érkezik. Az a versenyző nyer, aki a 100 méteres távon a legmesszebb húzza el a 25 tonnás súlyt.


    A helyi agrártermékeket és mezőgazdasági gépeket bemutató Hajdúsági Expót idén nem rendezik meg, de megtartják a Kelet-magyarországi Agrárfórumot, amelyen az agrárium helyzetéről lesz szó 4 szekcióban: állattenyésztés, növénytermesztés, élelmiszerfeldolgozás és agrártámogatások.


    Szólláth Tibor, a Nemzeti Agrárkamara hajdú-bihari elnöke, a NAK országos alelnöke megjegyezte: az aszály kevés okot ad az ünneplésre, de reményét fejezte ki, hogy az agrárfórum témái termékeny tanácskozást eredményeznek majd.