Idén már tízszer annyian haltak meg vasúti átjáróban, mint tavaly

Mintegy száz méteren át tolta maga előtt a mozdony azt a személygépkocsit, amely június második vasárnapján elé hajtott egy nyírbátori vasúti átjáróban. A bennülőket a tűzoltók szabadították ki az összetört kocsiból.

A 40 körüli sofőrt férfi súlyos sérülésekkel került kórházba, de az általa szállított, súlyos-életveszélyes sérüléseket szenvedett gyerekért mentőhelikoptert kellett küldeni.

Ilyen esetekben a mozdonyvezetőnek szinte semmi esélye nincs az ütközés megelőzésére. A nagy tömegű vonatok fékútja ugyanis sokszorosa a gépkocsikénak, hiszen a tömeg és a sebesség szorzata hatalmas mozgási energiát jelent, míg az acél kerék az acél sínen fékezéskor csúszik, mint a korcsolya.

A fenti hír önmagában is szörnyű, ám a MÁV éppen a baleset napján adta ki azt a közleményt, amely szerint idén eddig 47 baleset történt vasúti átjáróban, tizennéggyel több, mint a tavalyi év megegyező időszakában. A balesetek során tíz ember vesztette életét, tízszer annyi, mint tavaly ilyenkor.

Heten súlyos, tizennyolcan könnyű sérüléseket szenvedtek a figyelmetlenség és a KRESZ szabályok megszegése miatt bekövetkezett balesetekben. A balesetek közel 60 százaléka biztosított, azaz fénysorompóval, illetve félsorompóval kiegészített fénysorompóval védett vasúti átjáróban történt. A legtöbbször, 29 esetben személygépkocsival ütközött a vonat, de kamion, tehergépkocsi és traktor is okozott balesetet. Három személyelütés történt, ugyanennyi alkalommal gázolt a vonat kerékpárost és motorost vasúti átjáróban.

A legtöbb vasúti átjárós balesetet a gyorshajtás – „még átérek” –, az agresszív vezetési stílus, a vezetés közbeni telefonálás és a vasúti fényjelző tilos jelzésének figyelmen kívül hagyása okozza. A záródó sorompórudakat látva a járművezetők megállás helyett sokszor gyorsítanak, néhányan még a lezáródott félsorompót is megkerülik. Évente átlagosan 800 félsorompó rúdját törik le az autósok.

A MÁV hálózatán idén eddig 570 sorompórongálás történt, 79 esettel több, mint tavaly ilyenkor.

Sajnálatos módon nőtt a vasúton történt öngyilkosságok száma is: idén eddig 73 ember vetett véget az életének a síneken, míg a tavalyi év azonos időszakában 52 öngyilkosság, vagy öngyilkossági kísérlet történt.

dasblog

Tudtad?