• Egyéb

Így közlekedjünk ónos esőben!

– Ónos eső esetén – ha tehetik – ne induljanak útnak sem autóval, sem gyalog! Ha mégis muszáj útra kelniük, akkor lehetőleg válasszák a nagyobb biztonságot nyújtó tömegközlekedési eszközöket, főleg a sínhez kötött járműveket, a villamost, a fővárosban pedig a metrót!

– Ha feltétlenül fontos gépjárművel elindulniuk, akkor kizárólag megfelelő műszaki állapotú autóval induljanak útnak! Ilyenkor a téli gumiabroncs nélkülözhetetlen, de más tényezők biztosítása is nagyon fontos (a gépjármű fagyálló ablakmosó folyadékkal feltöltése, szélvédők, fényszórók tisztán tartása). 

– Elindulás előtt tervezzék meg az útvonalat, és számítsanak hosszabb menetidővel! Részesítsék előnyben az autópályákat és a nagy forgalmú főutakat, és lehetőleg mellőzzék a kis forgalmú, és keskenyebb utakat!

– Vezetéskor fogják két kézzel a kormányt a stabil kormányzás és az esetleges megcsúszás mielőbbi korrigálhatósága érdekében, és figyelmüket összpontosítsák folyamatosan az útra! 

– Vezessenek lassúbb tempóban és tartsanak nagyobb követési távolságot, hiszen a féktávolság ilyenkor jelentősen megnő!

– Kerüljék az előzést, és vegyék fel a forgalom dinamikáját, még akkor is, ha azt esetleg lassúnak tartják! 

– Előzéskor lassan, fokozatosan váltsanak forgalmi sávot, és számítsanak az eltérő tapadású felületek változására is!

– Különös óvatossággal közlekedjenek a kijelölt gyalogos-átkelőhelyek megközelítésekor! A hosszabb féktávolság miatt jóval korábban kezdjék meg a lassítást, ha olyan gyalogost látnak, akinek az úttesten való áthaladására számítani lehet!

– Ónos esős, jeges úton való közlekedéskor tempomatot soha ne hagyják bekapcsolt állapotban, mert használatakor a gépjárműmegcsúszás, stabilitásvesztés esetén is változatlan sebességgel halad tovább, ami ellehetetlenítheti a korrigálás lehetőségét!

…. hogy mindenki hazaérjen! 

police.hu

http://egyszermarlattamautot.hu/2018/12/22/halalos-baleset-taborfalvanal/