Ingyen lekérdezhetőek lesznek a gépjárművek adatai
Januártól indul az úgynevezett jármű szolgáltatási platform, a rendszerben – a tesztüzem után – ingyen lekérdezhetőek lesznek a gépjárművek adatai – hangzott el az M1 aktuális csatorna szerdai Híradójában.
A közlés szerint a Belügyminisztérium (BM) egyesíti a különböző hivatalok gépjármű-nyilvántartási adatait. Januártól rendszám alapján megtudhatóvá válnak az autó műszaki adatai, például a kilométeróra állása, a jármű baleseti “előélete”, s elérhetőek lesznek az eredetiségvizsgálaton készült fényképek is.
A szolgáltatáshoz mobiltelefonos applikáció is készül. A tulajdonos személyes adatai továbbra sem lesznek hozzáférhetőek – tették hozzá.
A rendszert az ügyfélkapun keresztül bárki, a jogcím igazolása és mennyiségi korlátozás nélkül igénybeveheti. A hivatalosan jármű szolgáltatási platformnak nevezett informatikai rendszert már teszteli a BM. Az ingyenes szolgáltatást várhatóan január végétől vehetik igénybe az autósok.
Dobrocsi Endre közlekedésbiztonsági szakértő az M1-nek azt mondta, a BM fejlesztésével lehetővé válik, hogy egy-egy jármű jövőbeli tulajdonosa pontos és valós adatokhoz jusson. Így elkerülheti, hogy manipulált, esetleg körözött járművet vásároljon meg.
Perjési Zsolt biztonsági tanácsadó szerint a fejlesztés egyaránt szolgálja az autóvásárlók és a kereskedők érdekeit – hangzott el az M1 híradójában.