Intelligens szélvédőmosó rendszert fejlesztettek

    Intelligens, benzinkutakon működtethető szélvédőmosó rendszert fejlesztett ki a budapesti székhelyű, autószervizeléssel foglalkozó Ipsum-Tech Kft. a Nemzeti Kutatási, Fejlesztési és Innovációs Hivatal 201 millió forintos támogatásával – közölte a cég az MTI-vel.

    A 290 millió forintos projekt keretében egy benzinkutakra szerelhető, 100-200 literes adagoló rendszert, illetve egy, a járművekbe építhető érzékelő-jeladó berendezést hoztak létre – írták közleményükben.


    A járművek jeladója információt ad az ablakmosó-folyadék szintjéről, egy számítógépes program pedig az automatikus pénztári fizetést teszi lehetővé a töltőállomásokon.


    Azt írták, a fejlesztés hozzájárul a megtermelt műanyagmennyiség és a járművek okozta környezetterhelés csökkentéséhez. A hagyományos szélvédőmosó folyadékok a környezetre káros oldó-, marószereket tartalmaznak, a flakonokban lévő szélvédőmosót gyakran csak részben használják fel, így hulladék lesz belőlük.


    Az eljárásnak köszönhetően az ablakmosótartályba csak a szükséges mennyiséget kell beletölteni a nagy kiszerelésű, utántölthető tartályból, így mellőzhető a felesleges vegyi és műanyaghulladék keletkezése.


    Hozzátették, minimális cél, hogy a projektköltség 5 éven belül megtérüljön. A környezetbarát fogyasztói szokások egyre nagyobb térnyerése miatt exponenciális árbevétel-növekedésre számítanak.


    A szekszárdi, paksi, dunaföldvári telephellyel működő, 1990-ben Gemenc Autóház Kft. néven alapított társaság 2022-ben 538 millió forintos nettó árbevétel mellett 40 millió forint adózott eredményt ért el, a cég közlése szerint a 2023-as árbevétele meghaladja az egy évvel korábbit, és pozitív eredménnyel zárják az évet.