Ismeretlen terepen

Türkmenisztánban ezekben a hetekben minden a Türkmén Desert Race-ről szól. 

Erről tanúskodnak az óriásplakátok, a buszmegállóban elhelyezett reklámok, a szökőkút díszítése, de még a szálláson lévő ágynemű is, amelyen helyes kis terepjárók küzdenek a hatalmas sivatagban. Ha itt valaminek megadják a módját, akkor az a mód meg van adva, de úgy rendesen. Hogy mást ne mondjunk, a versenynek van saját dala, és kabalaállata is – pont, mint egy olimpián. Szalay Balázs és Bunkoczi László vasárnap reggel érkezett meg Amulba, ahonnan kedden elrajtol az ötnapos Türkmén Desert Race – az első nemzetközi terepraliverseny az országban. A mezőny egyetlen magyar párosa még vasárnap elvégezte a papírmunkát (vagyis átesett az adminisztratív ellenőrzésen), hétfőn pedig az Opel Crossland X-en volt a sor. A versenygépre felkerültek a kötelező matricák és részt vett a technikai ellenőrzésen. Ez a csapat számára már jól bejáratott rutin, a fiúk kérdés nélkül teszik a dolg ukat, mintha csak otthon a műhelyben egy kereket cserélnének le. Igaz, ezúttal talán nem tudják pontosan, mire készülnek. Csak azt tudják, hogy valószínűleg nem lesz könnyű dolguk. 

A türkmén fővárosból ide repülve ugyanis végtelen, tevefűvel tarkított dűnesorokat láttak, úgyhogy ha eddig nem tudták volna, hogy sivatagi versenyre érkeztek (persze, tudták…), akkor ez most egyértelműen kiderült. „Ez a harmincötödik ország, amelyben versenyzünk, de rég volt olyan, hogy ennyire nem tudtuk, mire számíthatunk, talán az első Dakarom előtt éreztem ezt – mondta Szalay Balázs. – Mivel még senki sem versenyzett itt a mezőnyből, senki sem tudta elmesélni, hogy milyenek itt a dűnék, milyen a Karakum sivatag. A szervezés precíz, nagyon vigyáznak ránk, bár éppen ezért talán egy kicsit steril, jó lenne, ha az embereket kicsit közelebb engednék a versenyhez, vagy minket hozzájuk. Persze, elfogadom, hogy ránk vigyáznak ezzel, csak fura, hogy sehova sem mehetünk egyedül.” Minden csapat mellé kirendeltek ugyanis egy önkéntest, ő kíséri a versenyzőket – rendőri felvezetéssel. „Érdekesen furcsa” – így fogalmazott Szalay ezzel kapcsolatban. 

Vasárnap este egyébként bepillantást kaphattunk a társasági életbe, elvitték a csapatot a helyi főtérre, ahol hatalmas területen kézzel készített szőnyegeket terítettek le egy terepralis színpad előtt,  oda kivonult a fél város, a gyerekek bukfencet vetettek és birkóztak a szőnyegen, a szülőknek pedig a versenyzők jelentették a látványosságot. Több száz szelfi készült a családi albumokba. A téren hatalmas zászló lobogott, ide várták vissza a mezőnyt hétfőn este, az ünnepélyes rajtceremóniára.  Ha hamarabb nem is, a versenyzőknek legkésőbb ekkor már az első szakaszon pörgött az agyuk: a navigátorok megkapták az itinert, azt forgatták nagy érdeklődéssel, a pilóták pedig próbálták fejben összerakni a következő napokat. „Azért nehéz és egyben izgalmas egy ennyire ismeretlen országba jönni, mert nem tudjuk, hogy azok a természeti viszonyok, amelyeket valaki feljegyez egy itinerbe, a gyakorlatban mit takarnak. Értem én, hogy árok, de abból is van ezer fajta, s vajon aki lejegyezte ezt az itinerbe, mit láthatott maga előtt. Az első szakasz után kicsivel talán okosabbak leszünk” – mondta Bunkoczi László, az Opel Dakar Team navigátora. 

Nos, az első, 247 kilométeres mért szakaszt Amul és Ikkiuzak Plain között teljesíti a mezőny, kedden. A mezőnyről pedig érdemes tudni, hogy itt van egy gyári Mini John Cooper volánja mögött a Dakart autóval és motorral is megnyerő „Nani” Roma, és hogy rajthoz áll a versenyen egy tavalyi gyári Peugeot volánja mögött a fiatal és nagyon tehetséges Harry Hunt, az Africa Race-t megnyerő Mathieu Serradori, a magyar bajnokságból is jól ismert Miroslav Zapletal, valamint jó néhány könnyeden gyors Buggy, no meg néhány Toyota. Nem lesz tehát könnyű dolguk Szalay Balázséknak, de ahogy a pilóta szokta mondani: nem ugranak el a kihívások elől.