Ismét az M2-es metrót ellenőrizte a rendőrség és a BKK

Közös akció a biztonságért

Folytatódott a közös fővárosi járatellenőrzési akció: a BRFK és a BKK munkatársai július 26-án, pénteken kiemelten ellenőrizték az M2-es metró vonalát, az állomásokat, valamint azok környezetét. Az összehangolt kezdeményezés része a Budapesti Rendőr-főkapitányság és a Budapesti Közlekedési Központ stratégiai együttműködésének, és célja, hogy a fővárosban közlekedők nagyobb biztonságban érezzék magukat.

Nagy erőket mozgósított a BRFK és a BKK július 26-án: a jegyellenőrök és rendőrjárőrök összehangoltan ellenőrizték az M2-es metrót, valamint állomásait.

A pénteki akció keretében

  • a BKK-ellenőrök kiemelt létszámban, 9 csoportban mozogva, a metróvonal teljes hosszán ellenőrizték az utazási jogosultságot, valamint kiszűrték a szabálytalankodókat;
  • a Budapesti Rendőr-főkapitányság munkatársai fokozott figyelmet biztosítottak a kijelölt járatra és környezetére, ennek során nem tapasztaltak jogsértést, azonban sikerült elfogniuk egy elfogatóparancs alapján körözött személyt.

A közös akciók folytatódnak, az együttműködésben részt vevők célja, hogy azok hatékonyságát – a lakossági visszajelzéseket is figyelembe véve – tovább növeljék.

Tisztább megállók, fokozott rendőri jelenlét, taxiellenőrzés

A BKK az állami szervezetekkel és a fővárosi cégekkel közösen kiemelten kezeli a közösségi közlekedést igénybe vevők biztonságát, ezért egyéb napi teendőin felül rendszeresen vesz részt a közös járatellenőrzési akciókban. Legutóbb a 17-es, a 19-es és a 41-es villamos vonalát, a megállókat, valamint azok környezetét ellenőrizte a rendőrséggel a BKK.

A BKK elkötelezett amellett, hogy a fővárosi tulajdonú közszolgáltatókkal, valamint az állami és civil szervezetekkel szorosan együttműködve élhetőbbé tegye Budapestet, ezért

  • a járatok mellett a buszsávok szabályos használatát is rendszeresen ellenőrzi partnereivel;
  • folyamatosan kezdeményezi a rendszeres takarításon felül egy-egy forgalmas közterület rendezését és ellenőrzését, valamint
  • a Budapesti Rendőr-főkapitánysággal kötött stratégiai együttműködése kiterjed a Budapest közigazgatási területén szolgáltatást nyújtó taxik, illetve az engedéllyel vagy az engedély nélkül személyszállítási feladatokat végző személygépkocsik ellenőrzésére is.

Budapesti Rendőr-főkapitányság
Budapesti Közlekedési Központ

https://miazablogger.hu/parizs-2024

Tudtad?