Itt a november, kezdődik az idei KGFB kampány

A biztosítók idén is legkésőbb november 1. éjfélig közzéteszik az év végi évfordulós szerződésekre vonatkozó kgfb díjaikat.

Azonban ahogy cserélődik a gépjárműállomány, csökken azon járművek száma, amelyek január 1-i évfordulós szerződéssel rendelkeznek.

 Magyarországon 2010. január 1-je óta a kgfb-szerződéseknél már nem a naptári év kezdete, hanem a gépjármű megvásárlásának napja számít évfordulónak. Ahogy cserélődik a gépjárműállomány, csökken azon járművek száma, amelyek január 1-i évfordulós szerződéssel rendelkeznek. Ez napjainkban már csak a forgalomban lévő járművek 22,89 százalékára igaz. A mostani kampány ezzel együtt is az 5 313 207 közúti gépjármű-állományból még mindig több mint 1 216 013 gépjárművet, köztük több mint 726 143 személygépkocsit érint.

Az érdekelt ügyfelek szombattól tudják majd összehasonlítani a piacon elérhető lehetőségeket a meglévő biztosítójuk által ajánlott díjjal, amelyről az értesítést 50 nappal a biztosítási évfordulót megelőzően, november 11-ig kell megkapniuk a biztosítójuktól. A biztosítót váltóknak az aktuális szerződésüket a biztosítási évforduló előtt 30 nappal, vagyis legkésőbb december 1-jéig kell felmondaniuk, majd mielőbb, legkésőbb január 1-jéig meg kell kötniük új szerződésüket az új biztosítóval. A tavalyi kampány során az érintettek közül 135 692 gépjármű tulajdonosnak szűnt meg a szerződése különböző okok miatt (szemben a megelőző évi százhatvanezerrel), s a társaságok az újonnan forgalomba helyezett gépjárművekkel együtt 136 ezer szerződést kötöttek meg január elsejével. Az ügyfelek között hatvannyolcezer volt a személyautóval rendelkező magánszemély. (A korábbi évben még százezren voltak).

Annak, hogy az év végén egyre kevesebben váltanak biztosítót, egyik oka lehet az autójuk öregebb életkora, valamint az ebben a körben jellemzően magas bónusz fokozat (mintegy háromnegyedük B10 besorolású). Éves átlagdíjuk ezért jóval alatta marad a teljes gépjármű állományénak, így a biztosítói ajánlatok közötti különbségek is kisebbek, mint más időszakokban. Mivel pedig az új ügyfeleknek ugyanolyan kedvezmények járnak, mint a régebbieknek, így ezeknek is kisebb a szerepük a versenyben.
Ezt figyelembe véve is célszerű jóval a biztosítás megkötése előtt tájékozódni az ideális ajánlat kiválasztásához. A társaságok jellemzően nagyon sok, (tavaly például közel 100-féle) kedvezmény lehetőségét vonultatják fel a díjak kialakításánál. Ezek mindegyike szerepel majd november közepétől a mabisz.hu oldalon található Díjnavigátoron, amelyen valamennyi piaci szereplő aktuális ajánlatai üzleti érdektől mentesen hasonlíthatóak össze.

A díjakat a gépjármű-biztosításban érintett 13 társaság a saját üzleti stratégiájával összhangban kalkulálja ki, kárhányaduk (díjbefizetések és kárkifizetések aránya) valamint a piaci tendenciák – mint például a folyamatosan növekvő forgalomból következő baleseti statisztikák, a szervízdíjak és autó alkatrészárak alakulása – figyelembe vételével. Tavaly egyébként az egy kárra jutó kárfelhasználás több mint 12 százalékkal nőtt, megközelítve az 560 ezer forintot.
Az Insurance Europe, a biztosítók nemzetközi szervezete által a közelmúltban közzétett statisztika szerint a magyar kgfb díjak az elmúlt évek növekedése ellenére is még mindig a legolcsóbbak közé tartoznak Európában, csak Romániában és Litvániában maradnak alatta. Az európai éves átlagdíj 230 euró környékén van. (Mabisz)