Itt az ősz, lassítsunk!

Szeptember végéig Komárom-Esztergom megyében, a Bajna és Héreg közti, pár kilométernyi kanyargós úton nyolc olyan motorkerékpáros baleset történt, amit maga a motoros okozott. A balesetek oka minden alkalommal az útviszonyoknak és az út vonalvezetésének nem megfelelő sebesség megválasztása volt. Vagyis a gyorshajtás.

Miért is írunk erről? Egyrészt azért, mert akinek motorja van, az autót is tart, másrészt az autósok számára is van egy-két tanulság. Elsőként mindjárt az, hogy nyakunkon az évszakváltás, jön az ősz, tehát nem vezethetünk úgy, ahogyan a nyáron – jó látási viszonyok között, száraz aszfalton – megszoktuk. Ne megszokásból, rutinból vezessünk, fokozott figyelemmel menjünk bele az előzésbe, kanyarodásba,

motoros_m.jpg

Ősszel a legnagyobb problémát a csúszós utak és a romló látási viszonyok okozzák, ezért lényeges, hogy mindenki megfelelően felkészítse járművét – és természetesen saját magát – ezekre a körülményekre. Ebben az évszakban az autós és motoros balesetek jellemző oka, hogy nem az időjárási-, látási- és útviszonyoknak megfelelően vezetik járműveiket.

Ne feledjük, hogy esőben, ködben a járművezető által belátott távolság csökken. Ráadásul ködös időben a járművek körvonalai elmosódnak, a valóságosnál távolabbinak látszanak. Emiatt a járművek távolságát sokan túl-, sebességét viszont alulbecsülik. Aztán jön a baj.

Lassítsunk tehát! Megéri.