Jelentősen módosul hétvégén a Hősök tere környékének közlekedése

    Filmforgatás miatt módosul hétvégén a Hősök tere környékének közlekedése – közölte a Budapesti Közlekedési Központ (BKK) pénteken az MTI-vel.

    Tájékoztatásuk szerint szombaton és vasárnap hajnali 5 órától este kilencig lezárják a Dózsa György utat a Podmaniczky utca és a Városligeti fasor között, illetve az Andrássy utat a Dózsa György út és a Bajza utca között, ezért a 105-ös és a 210B autóbuszok a Bajza utca és az Andrássy út között a Podmaniczky utcán, illetve a Szondi utcán át járnak. A 20E autóbusz módosított útvonalon a Hungária körút felé, a 30-as, a 30A, a 79-es és a 230-as járatok az Állatkerti körút-Hermina út-Zichy Mihály út útvonalon, míg a 75-ös trolibuszok a Hermina út felé közlekednek és az Ajtósi Dürer sor és a Gundel Károly út között a 72-es trolibuszok megállójában állnak meg.


    A kisföldalatti Hősök tere megállóhelyét mindkét nap reggel 6 és este 8 óra között lezárják, ezért ebben az időszakban a szerelvények megállás nélkül haladnak át az állomáson – közölte a BKK.