Kerékpárút épül Sándorfalva és Ópusztaszer között

    Uniós támogatással csaknem egymilliárd forintból kerékpárút épül Sándorfalva és Ópusztaszer között, a beruházás részben a természeti értékek iránt érdeklődő turistákat szolgálja – tájékoztatta a Csongrád Megyei Önkormányzat az MTI-t.

    A közlemény szerint a Sándorfalvát Dócon keresztül Ópusztaszerrel összekötő kerékpárút megépítése szerepel az országos és a megyei területrendezési tervben, eddig azonban nem volt rá megfelelő forrás.
  

  Kakas Béla, a Csongrád Megyei Közgyűlés elnöke úgy fogalmazott, a fejlesztés turisztikai szempontból is jelentős. A beruházás célja többek közt a természetbarát turizmust kedvelők kiszolgálása, hisz Sándorfalván a pihenőparkot, míg Ópusztaszeren az emlékparkot érinti majd az út. A nyomvonal részben a Pusztaszeri Tájvédelmi Körzeten és a Natura 2000-es hálózat Alsó-Tiszavölgy Különleges Madárvédelmi Területén halad keresztül.
 

   A 17,6 kilométer hosszú kerékpárút lakott területen kívül 2,5, míg a településeken belül 2,25 méter széles lesz. Délen a Sándorfalva és Szeged között kialakított vonalhoz, míg északon az Ópusztaszer és Kistelek között létrehozott kerékpárúthoz csatlakozik. A távolabbi cél Baks irányába folytatni a hálózatot, így a Szentes felé tartó szakaszhoz is kapcsolódhat majd az út.
 

   Az új úton lesz két árnyas pihenőhely is esőbeállóval, asztallal, padokkal, kerékpártámasszal és információs táblákkal, az egyiket a Balástya-Dóc összekötő út keresztezése közelében, a másikat pedig Sándorfalva külterületén alakítják ki – áll a közleményben.