Keszthelyi Vivien: „Ez életem eddigi legkeményebb szezonja”

A világ legfiatalabb háromszoros túraautó-bajnoka januárban váltott a formula kategóriára, és az azóta eltelt időben a megnövekedett követelmények miatt nem csak az életét, de a teljes edzéstervét, valamint az idő beosztását is át kellett szerveznie.

 Az ifjú magyar pilótának saját bevallása szerint minden nap túl kell szárnyalnia magát, de az erősítéseknek köszönhetően jobb formában van, mint valaha. A professzionális versenyszimulátoros teszteket pedig a világ különböző országaiban végzi.

 A 18 éves magyar pilóta a legutóbbi ausztriai szimulátoros teszt után nyilatkozott a szezon eddigi megpróbáltatásairól és elárulta, annak ellenére, hogy számára a nyár már a karrierje kezdete óta nem a pihenésről szól, ebben az évben minden eddiginél keményebben dolgozik a sikerért.


„A Formula autókban sokkal nagyobb erőhatások érnek, így a nyakizmok megerősítése prioritást élvez. Szinte minden edzésen dolgozunk rajta az edzőmmel. Lassan egy teherautót is el tudnék húzni a nyakammal” – nyilatkozta a magyar autósport ifjú reménysége, majd hozzátette, hogy nem ez az egyetlen változás az edzéstervében. „A W Series-ben hasonló F3-as autókkal versenyzem, mint korábban Ázsiában. Ezekben nincs szervokormány, így a vállakat és a csuklyás izmokat is komoly megterhelés éri. A versenyhétvégén, ahogy a Formula 3-ban mindenhol, úgy a W Series is külön masszőröket biztosít emiatt, akik minden teszt, szabadedzés, időmérő és verseny után foglalkoznak velünk. Ezeknek az izomcsoportoknak a megerősítésén is folyamatosan dolgozunk, így egyre kevésbé fáradok el a versenyhétvégéken” – fejtette ki Vivien, akinek a rengeteg utazás is komoly terhet jelent, hiszen szinte minden héten más európai helyszínen fordul meg. 


Az állóképesség és az izmok fejlesztése mellett természetesen a versenyekre való elméleti, illetve mentális felkészülés is rendkívül fontos a jó szerepléshez. Európa-szerte kevés olyan létesítmény van, ahol professzionális Formula szimulátor és személyzet található, éppen ezért Vivien külföldön végzi az éppen aktuális teszteket és készül a versenyhétvégére.

Egy tesztnap általában 8 órát jelent a szimulátorban, ahol a mérnökökkel különböző beállításokat teszteltünk. Az autó karosszériája az eredetivel megegyező, a feltöltött program dönti el éppen milyen kategóriájú formula autóban ülünk, míg minden egyes elem az autón eredeti, épp ezért a valósághoz közelít, de természetesen csak közelít, nem egyezik meg teljes mértékben. Jelenleg a W Series negyedik fordulójára készülök, mely a Norisring-en kerül majd megrendezésre. A szerződésem szerint minden alkalommal felkészültnek kell lennem a versenyzésre.

 Akár versenyzek, akár tesztelek, mindenképpen készen állok a feladatra. Sok szempontból ez életem eddigi legkeményebb szezonja, de nagyon élvezem, hogy minden nap egy új kihívás, aminek a teljesítésével tovább fejlődhetek” – mondta a magyar pilóta, aki a legutóbbi misanói fordulóban Ázsia után Európában is pontszerzéssel zárta első teljes versenyét, amivel ő lett a magyar autósport történetének első autóversenyzője, aki mindkét kontinensen pontot gyűjtött a nemzetközi Forma-3-as kategóriában.