Keszthelyi Vivien pontot szerzett Misanóban



    Budapest, 2019. június 10., hétfő (MTI) – Az egy pontot érő 10. helyen ért célba Keszthelyi Vivien a W Series elnevezésű női Forma-3-as versenysorozatnak az olaszországi Misanóban rendezett hétvégéjén.

    A 18 éves pilóta menedzsmentjének tájékoztatása szerint ezzel Keszthelyi “az első versenyző lett a magyar autósport történetében, aki Ázsiában és Európában is pontot szerzett a nemzetközi Forma-3-as kategóriában”.
  

  A debreceni születésű versenyző a W Series egyik hivatalos tesztpilótája, most azonban Misanóban teljes versenyhétvégét teljesíthetett, mert a mezőny egyik állandó pilótájának az orvosok nem engedélyezték a szereplést.

    Keszthelyi az időmérőn a 11. rajtkockát szerezte meg a 19 fős mezőnyben, majd tizedikként ért célba.

    A W Series július elején, a németországi Norisringen folytatódik.