Két éve Budapesten a legnagyobb carsharing szolgátató
Az indulás óta eltelt két év alatt a Föld és a Hold közötti távolság több mint hétszeresét „autózta össze” a SHARE NOW 40 ezer regisztrált felhasználója.
Miközben az autómegosztás Budapesten is mind szervesebb részévé válik a városi közlekedésnek, egyre többen gondolnak erre a megoldásra a saját vagy céges tulajdonú gépkocsi alternatívájaként, akár hosszabb távokra is.
Lassan annyian lesznek, mint a dunakesziek, kedvenc autójuk pedig a háromajtós MINI – két év alatt több mint 40 ezren regisztráltak a 2019 tavaszán elrajtolt SHARE NOW carsharing szolgáltatására. Az ügyfelek ebben az időszakban közel 2,8 millió kilométert vezettek. Ráadásul a felhasználás mértéke folyamatosan emelkedik: a szolgáltatás második évében 130%-os növekedés történt még a járványhelyzet idején is. „Az elmúlt időszakban egyre elterjedtebbé és intenzívebbé vált a megosztott autók használata, ahogy egyre többen ismerték fel, hogy a carsharing fenntartható, biztonságos és kényelmes kiegészítője a hagyományos közlekedési formáknak” – mondja Buday Bence, a SHARE NOW ügyvezető igazgatója.
A felhasználók között akadnak „nagyétvágyúak”, bár az még a SHARE NOW gyakorlatában is kirívónak számít, hogy valaki – többek között Eplényt, Felsőőrsöt, Nyíradonyt és Budapestet is érintve – 1937 kilométert autózzon le egyetlen bérléssel. És bár esküvői járműként is többen választottak SHARE NOW autót, az elmúlt két évben olyan is előfordult, hogy a szülészetre jutott be így egy ’mindenórás’ kismama.
A fokozódó kihasználtságot mutatja az is, hogy az átlagos úthosszúság 70%-al, 48 percre nőtt az indulás évében mérthez képest. Noha a bérlések zöme továbbra is percalapú, folyamatosan emelkedik a többnapos utak aránya. „Ez arra utal, hogy az alapesetben a fenntartható városi mobilitás részeként azonosított autómegosztás a megfelelő szituációkban a saját vagy céges tulajdonú gépkocsik helyettesítőjeként is remekül működik” – vélekedik Buday Bence.
A SHARE NOW vállalati felhasználását az is erősíti, hogy bizonyos feltételek mellett a carsharing a vállalati autók alternatívájaként is szóba jön. Ezt felismerve egyre több közép- és nagyvállalati döntéshozó tekint munkavállalói juttatásként az autómegosztásra, és nem véletlenül: a szolgáltatás adómentesen illeszthető be a vállalati cafeteria-rendszerbe.
Legyen szó hétvégi kirándulásról vagy mindennapi városi közlekedésről, például munkába járásról, a carsharing kézenfekvő és könnyen elérhető megoldás. És ez már nem csupán Budapest belső területeire érvényes, hiszen az itthon a Wallis-csoport által üzemeltetett SHARE NOW a budapesti autómegosztók között egyedüliként a főváros központjától távolabb élőknek is hozzáférhetővé tette a szolgáltatást. Így többek között Budafokon, Káposztásmegyeren és Csepelen is indítható és zárható le bérlés, külső zónaként pedig már, Budapest határán kívül, Budaörsöt is „feltette a térképre” a szolgáltató.
Míg sok vállalatnál az elmúlt év inkább a lassításról és a lehetőségek mérlegeléséről szólt, addig a SHARE NOW számára a folyamatos innováció és a meredeken növekedő mobilitási igények kiszolgálása állt a fókuszban. A dolgozói létszám növelése, új szolgáltatáselemek, új zónaszigetek és az elérhető autók számának növekedése jellemezte az elmúlt egy évet.
Két év alatt az autópark mérete 210-ről 350-re nőtt és mára már három különböző elektromos modell is elérhető: az E-MINI, a BMW i3 és a smart EQ fortwo. A népszerűségi listát két év használati adatai alapján a háromajtós MINI vezeti, bár az elmúlt hónapokban épp saját „ikertestvére”, az elektromos MINI tört a babérjaira. A tavaszi-nyári időszak legnagyobb slágere pedig a MINI cabrio: a SHARE NOW az egyetlen autómegosztó, aki nyitott tetős autót kínál Budapesten.
Hosszabb távú utakra a Mercedes A osztály mellett teszi le a voksát a legtöbb felhasználó, akik tavaly ősz óta már előfizetéses rendszerben (SHARE NOW Pass) is élvezhetik a kedvezményes percdíj előnyeit. A szolgáltató a második születésnapra időzítette a SHARE NOW Rewards bevezetését: a világ első autómegosztó hűségprogramja a használat intenzitása alapján, négy eltérő szinten részesíti jutalmakban az ügyfeleket.
„A carsharing máris jól beilleszkedett Budapest vérkeringésébe, ám ahhoz, hogy ez a fenntartható autós közlekedési forma még jobban tudjon integrálódni Budapest közlekedési és parkolási rendszerébe, jelentős további fejlesztések és szabályozói előrelépések szükségesek” – vélekedik Buday Bence, többek között Amszterdam, Koppenhága és Milánó példáját említve, ahol az autómegosztás mostanra a városi mobilitás meghatározó tényezőjévé vált.