Ketten meghaltak egy kamionnal ütköző autóban Nagypeterdnél

    

Ketten meghaltak, ketten pedig megsérültek, amikor egy személygépkocsi egy köveket szállító kamionnal ütközött kedden a 6-os főúton, Nagypeterd térségében – tájékoztatta a Baranya Vármegyei Rendőr-főkapitányság szóvivője az MTI-t. A mentők tájékoztatása szerint a kórházba került két sérült is életveszélyes állapotban van.

    Popovics Dejan rendőrségi szóvivő beszámolt arról, hogy a személyautó eddig ismeretlen okból áttért a menetirány szerinti bal oldalra, ahol frontálisan összeütközött a teherjárművel.


    A helyszínre mentőhelikopterrel is érkező mentők a kocsi vezetőjét és egyik utasát kórházba vitték, két utas életét nem lehetett megmenteni – tette hozzá.


    A Baranya Vármegyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság a honlapján azt írta: a balesethez a pécsi, a szigetvári hivatásos, valamint a szabadszentkirályi önkéntes tűzoltók vonultak ki, a négy embert ők emelték ki a járműből.


    Az Országos Mentőszolgálat az MTI érdeklődésére azt írta: a balesetben ketten olyan súlyos sérüléseket szenvedtek, hogy a helyszínen meghaltak. A további két sérült egyikét
sikeres újraélesztés után súlyos-életveszélyes állapotban légi úton, a másikat szintén súlyos-életveszélyes állapotban földi úton szállították kórházba.    

 
    Az érintett útszakaszt a helyszínelés és a mentés idejére teljes szélességében lezárták, a forgalmat Szentdénes település felé terelik.

Tudtad?